Közel két évvel a zsidók listázását szorgalmazó parlamenti felszólalása után Gyöngyösi Márton egy másik nyilvános beszédében is antiszemita kijelentéseket tett – írta meg az Origó. A portál beszámolója szerint 2014 júliusában a Magyarországon Élő Palesztinok Egyesületének szervezésében tüntetést tartottak Palesztina mellett Budapesten, ahol felszólalt a Jobbik mostani elnökhelyettese, frakcióvezetője is. Itt Gyöngyösi többek között terrorállamnak nevezte Izraelt, amely „cionista terrorból hetvenedik éve nyomja el a palesztin népet”.
Nagyot fordult a világ Magyar Péternél, korábban kicsit másképp viszonyult a mentelmi joghoz
Önmagát hazudtolja meg a politikus.