A vállalkozót ezek után kiadták Oroszországnak, ahol fél évet töltött el, majd Ukrajnán és hazánkon át ismét az Európai Unió területére szökött. A magyar rendőrök azonban elfogták, így nem tudott továbbutazni. Torubarov természetesen újabb menekültügyi kérelmet nyújtott be, amit három alkalommal utasított el a szakhatóság, mielőtt a pécsi bíró a Helsinki Bizottság kezdeményezésével egyetértésben az EUB-hoz fordult.
Érdemes felidézni, hogy az uniós bíróságnak nem ez az első, a migránsok Európában maradását elősegítő döntése. Egy 2018-as határozatban például megtiltotta a pszichológusok bevonását a hagyományostól eltérő szexuális irányultságukra hivatkozó menedékkérők ügyeinek vizsgálatába. Ebből adódóan, ha valaki homoszexuálisnak mondja magát, és olyan országból érkezett, ahol ezt üldözik, az illetékes hatóságoknak alig van mozgásterük a kérelem megalapozottságának vizsgálatára.
Az EUB migránspárti ítéletei azért is aggasztóak egyébként, mert ez a testület hivatott dönteni a Stop, Soros!-törvénycsomag ügyében indult kötelezettségszegési eljárásban, amely a múlt héten került a bíróság elé. A tét pedig ez esetben lesz a legnagyobb, mivel az illegális migráció megállításáról szóló, Brüsszel által támadott szabályozás egy része az alaptörvényben rögzített, és soha nem volt még példa arra, hogy uniós szervezet alkotmányos normát kíséreljen meg felülírni az európai normákra vagy a közösségi jog szellemére hivatkozva.

szóló nemzeti konzultáció ellen
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Az EUB aktuális döntését lapunknak értékelve ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász arra hívta fel a figyelmet, hogy egészen kivételes esetnek számít, ha egy EU-tagállamban reformatorius – vagyis a döntést megváltoztató – jogköre van a bíróságoknak menekültügyben, illetve az sem szokványos, ha a törvényhozó dönti el, milyen speciális esetekben engedélyezi ezt a hatáskört az ítészeknek.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!