Az eddig ismertnél nagyságrenddel több pénzt lophatott el az a portugál férfi, akit asszisztensnek választott maga mellé Gyurcsány Ferencné a brüsszeli munkájához – derült ki az Origó cikkéből. Jose Alberto Alves Pereira korábban a portugál Szocialista Párt európai parlamenti küldöttségének volt tanácsadója, a portugál rendőrség pedig azért nyomoz ellene, mert 2014–2015 környékén mintegy húszezer eurót lopott el a parlamenti látogatóktól, és hogy ezt leplezze, még dokumentumokat is hamisított.
Az Origó most arról számolt be: a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D) frakciójához tartozó uniós képviselők könyvvizsgálókat bíztak meg az ügy felderítésére, és megállapították, hogy Pereira pénzügyi manőverei által 2014–2016 között összesen mintegy 369 ezer euró tűnt el.
Megállapították továbbá, hogy azok az utazási irodák, amelyek a portugál szocialistákkal voltak összeköttetésben, nem állítottak ki számlákat ebben az időszakban, ezzel a módszerrel a közel három év alatt nagyságrendileg 914 ezer eurónak veszett nyoma. – A Fidesz egyértelmű választ vár arra, hogy Gyurcsány Ferencék miért alkalmaznak egy korrupt bürokratát Brüsszelben, miért nem mondanak fel neki azonnal, és valóban azért foglalkoztatják-e, hogy meglegyen az uniós nyugdíjhoz szükséges tízéves szolgálati ideje? – tette fel a kérdést Böröcz László, a párt frakcióvezető-helyettese.