A Páneurópai Piknik 30. évfordulóját is ünneplik Sopronban

Koncertekkel, megemlékezéssel és kerekasztal-beszélgetésekkel ünneplik Sopronban a Páneurópai Piknik 30. évfordulóját és az államalapítás ünnepét augusztus 17. és 20. között – közölte a város polgármestere kedden sajtótájékoztatón.

Forrás: MTI2019. 08. 13. 16:48
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fodor Tamás (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy a Páneurópai Piknik az egyik legsikeresebb 20. századi esemény a magyar történelemben, új korszakot hozott a magyar társadalom számára. Hozzátette: fontos feladat, hogy a jelenlegi ifjúsággal megismertessék a harminc évvel ezelőtti eseményeket, s ennek egyik eszközeként választották a várkerületi koncerteket. Az esemény az önkormányzat szervezésében a Harminc éve szabadon emlékbizottság támogatásával valósul meg.

Seregély Dóra, a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. marketingigazgatója elmondta, hogy a Várkerületen augusztus 17-én Sopron 1989 címmel szabadtéri fotókiállítást mutatnak be Lobenwein Tamás képeiből, amelyeket a határáttörés pillanataiban készített. A gyermekeket 17-én, 18-án és 20-án egész nap szabadtéri népi játékok, interaktív foglalkozások várják.

Szombat délután Sopron Város Fúvószenekara mazsorettekkel, majd a Kócos Gólyalábasok vonulnak fel. Kora estétől könnyűzenei koncerteket tartanak, ahol fellép a Beatrice és a Wellhello. Vasárnap a veteránautó-kiállítás mellett este fellép mások mellett a Mr. President, a Groove Coverage, a Kozmix, Erős vs. Spigiboy és a Spy the ghost.

Augusztus 19-én, hétfőn egész napos programsorozat várja az érdeklődőket a Páneurópai Piknik Emlékparkban családi programokkal és koncertekkel. Aznap este 19 órától tartják a hagyományos Európa-koncertet a Fertőrákosi Barlangszínházban, ahol a Lipcsei Szimfonikus Zenekar és a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar tagjaiból álló hetven fős együtteslép fel Oláh Vilmos hegedűművész közreműködésével, Kamp Salamon vezényletével.

Augusztus 20-án kilenc órától ünnepi szentmisét, kenyér- és borszentelést tartanak a Szent István-templomban. Délután a Várkerületen a gyermekeket arcfestés, kézműves sátor és T. Horváth József gyermekműsora várja. Lesz még óriásbuborékshow, majd az Aszerdusz Tűzzsonglőr és Tűztáncos csoport tart bemutatót. A napot a Ghymes koncertje zárja.

Seregély Dóra kiemelte, hogy a Várkerületet az Ógabona tértől az Árpád utcáig augusztus 16-án reggel hat órától várhatóan augusztus 19-én este hét óráig lezárják a forgalom elől.

A programsorozathoz kapcsolódva augusztus 17-én Piknik, menekülés, rendszerváltozás – Terítéken 1989 címmel egész nap fiatalok találkozhatnak a harminc évvel ezelőtti esemény szemtanúival a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban.

A piknikről, annak előzményeiről és utóhatásairól beszél majd mások mellett Hans Kaiser egykori miniszter, a Konrad-Adenauer-Stiftung korábbi magyarországi képviseletvezetője, Kónya Imre egykori belügyminiszter, Czukor József volt nagykövet, az Információs Hivatal főigazgatója, Katharina Landgraf német szövetségi parlamenti képviselő, Máthé Áron, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnökhelyettese, valamint Filep Mária, a Páneurópai Piknik debreceni főszervezője és Magas László, a Páneurópai Piknik´89 Alapítvány elnöke.

Másnap szintén a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban A Páneurópai Piknik – Kapu Európára címmel rendez egész napos konferenciát a Magyar-Német Ifjúságért Egyesület, a Páneurópai Piknik ´89 Alapítvány, az Antall József Tudásközpont, a Konrad-Adenauer-Stiftung és a soproni önkormányzat.

Felszólal mások mellett Balog Zoltán, a Polgári Magyarországért Alapítvány elnöke, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, Christian Hirte német szövetségi parlamenti képviselő, a gazdasági és energiaügyi miniszter parlamenti államtitkára, Szájer József európai parlamenti képvisel, Nikolaus Berlakovich, az Osztrák Nemzeti Tanács tagja, egykori miniszter és Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.

A konferenciát követően a résztvevők elhelyezik a berlini fal egy darabját a Páneurópai Piknik Emlékparkban.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda korábbi tájékoztatása szerint Angela Merkel német kancellár és Orbán Viktor magyar miniszterelnök augusztus 19-én ökumenikus istentiszteleten vesznek részt a piknik évfordulója alkalmából a soproni belvárosi evangélikus templomban, ahol a két vezető beszédet is mond.

1989. augusztus 19-én a magyar-osztrák határ közvetlen szomszédságában lévő Sopronpusztán, harminc évvel ezelőtt a békedemonstráción megnyílt a határ, és több száz keletnémet állampolgárnak sikerült átjutnia Ausztriába.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.