Horváth Ildikó: Emelt fizetést kapnak a védőnők

Az államtitkár fontos pillanatnak nevezte azt az átállást, amellyel a védőnők az egészségügyi szakdolgozói bértábla hatálya alá kerülnek.

Forrás: MTI2019. 08. 08. 12:04
Forrás: MTI
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Horváth Ildikó kiemelte, a védőnők többéves bérrendezési programjában a mostani az első emelt összegű kifizetés.

Az államtitkár fontos pillanatnak nevezte azt az átállást, amellyel a védőnők az egészségügyi szakdolgozói bértábla hatálya alá kerülnek. Ezzel együtt – fűzte hozzá – komoly bérrendezés is indul:

2022 januárjában a tavalyi alapilletményük 2,5-szeresét keresik majd a védőnők.

Hangsúlyozta, hogy több mint százéves szolgálatról van szó: a védőnők fontos szerepet töltenek be a korai diagnosztikában éppúgy, mint a védőoltások beadásában; a család legintimebb pillanataiban vannak jelen, ott vannak a várandóság kezdetén és a születés utáni hazatérésnél is.

Bábiné Szottfried Gabriella, az Egészségügyi Szakmai Kollégium védőnői tagozatának vezetője felidézte:

2005-től évekig nem rendezték a védőnői béreket, pótlékokat; 2010-ben a kormány pótlékok emelésével próbálta orvosolni a helyzetet. Ezzel együtt országos védőnői konzultációt indítottak, amelynek kardinális kérdése a védőnői bérrendezés volt

– fűzte hozzá.

Július elsejével a védőnők az egészségügyi szakdolgozói bértábla hatálya alá kerültek, s ez alapján kapják a bérüket – közölte.

Csősz Katalin józsefvárosi védőnő elmondta: korábban – diplomásként – 195 ezer forint volt az alapbérük, amelyhez kiegészítéseket adott a kormány. „Teljes káosz” volt a védőnői fizetésekben – fogalmazott, hozzáfűzve: ezért is fontos, hogy a szakdolgozói bértábla hatálya alá kerültek.

Példaként említette, hogy az F12-es kategóriában bruttó 354 600 forint az alapbér, melyhez kiegészítéseket kap.

Sára Botond (Fidesz-KDNP) VIII. kerületi polgármester azt mondta: nemcsak a kormány dolga a védőnők megbecsülésének kifejezése, hanem az önkormányzatoké is. Arra kérte a polgármestereket, hogy lehetőségeikhez mérten támogassák a védőnői munkát. Ennek egyik része a mindennapi munkavégzéshez szükséges körülmények biztosítása, a másik az anyagi megbecsülés.

Elmondta, Józsefvárosban 2018-ban például 13. havi fizetést adtak a védőnőknek, s a közszolgálati bérlakás-rendszerbe is bevonták őket.

Hangsúlyozta:

a magyar kormány is felismerte, hogy a gyermekek a legfontosabbak, és Józsefvárosban is minden döntésüket a gyerekek szempontjából hozzák meg. Gyermekbarát várost szeretnének létrehozni, s ehhez elengedhetetlen a védőnők munkája

– mondta. Emellett olyan várost szeretnének építeni, amelyben a családok biztonságban érezhetik magukat, és ez magában foglalja az egészségbiztonságot is – tette hozzá.

Kijelentette: az ország egyik legjobb védőnői hálózata működik Józsefvárosban, a védőnők pedig a jövőben is számíthatnak Józsefváros támogatására.

Horváth Ildikó június közepén jelentette be, hogy július 1-jével nyolc százalékkal emelkedik az egészségügyi szakdolgozók és védőnők alapbére.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.