Négyezer védőnő kapja meg a napokban első emelt összegű fizetését, amely a többéves bérrendezési program eredménye – jelentette ki az egészségügyért felelős államtitkár tegnap a Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központban. Horváth Ildikó szavai szerint fontos pillanat a mostani átállás, amellyel a védőnők az egészségügyi szakdolgozói bértábla hatálya alá kerülnek. Ezzel együtt – folytatta – komoly bérrendezés is indul: 2022 januárjában a tavalyi alapilletményük két és félszeresét keresik majd a védőnők.
– Ők vannak jelen a szülés utáni első napokban, a család legintimebb pillanataiban. Ugyancsak meghatározó szerepük van abban, hogy hazánkban kiemelten magas az átoltottság, a vakcinák olyan betegségeket előznek meg, amelyekben korábban kisgyermekek is meghaltak – fogalmazott az államtitkár. Hozzátette, a védőnők egy egészségesebb generáció és az élet letéteményesei.

Fotó: Éberling András
Sára Botond, Józsefváros fideszes polgármestere arról beszélt, a kerületükben az ország egyik legjobb védőnői hálózata működik teljes létszámmal. Egy védőnő átlagosan 180-200 család ellátását végzi, ami nem könnyű feladat, ezért is fontos, hogy a kormány a fizetésemeléssel is kifejezte megbecsülését feléjük. Az önkormányzat ehhez a mindennapi munkavégzéshez szükséges eszközökkel – a munkaruhától kezdve a babamérlegig –, illetve a külön védőnőknek kialakított helyiségekkel járul hozzá. A kormány felismerte, hogy a gyermekek az elsők: a következő tíz évben szeretnénk gyermekbarát várost létrehozni, ennek alapján hozzuk a döntéseket – hangsúlyozta Sára Botond.
Csősz Katalin józsefvárosi védőnő a sajtótájékoztatón elmondta, 34 éve dolgozik a szakmában, és a mostani emeléssel nettó százezer forinttal kapott magasabb fizetést. Mint mondta, korábban diplomásként 195 ezer forint volt az alapbér, amelyhez különböző kiegészítéseket kaptak a kormánytól, ám a bértábla hatálya alá kerülve jóval átláthatóbb és arányosabb a fizetésük.
Mint ismert, a kormány jelentős összeget fordít a 2020-as költségvetésben az egészségügyre: közel 2000 milliárd forintot, ami 194 milliárd forinttal több, mint 2019-ben. Az egészségügyi szakdolgozói béremelés 2020 januárjában 14 százalékos, novemberében újabb húszszázalékos, végül 2022 januárjában további harmincszázalékos lesz. Ennek köszönhetően például egy 19–21 éves jogviszonnyal rendelkező, felsőfokú végzettségű ápoló átlagkeresete 2010-ben 222 976 forint volt, a júliusi emeléssel 433 405 forint, 2022. januártól pedig 690 371 forint lesz.