Külföldi vendégvadászokat zaklattak a közelmúltban Békés megye egyik nemzetközi hírű vadászterületén, a rendőrség azonban megszüntette a sértettek feljelentésére indult eljárást, ami több szempontból különös – értesült a Magyar Nemzet. Az eset azért is figyelemre méltó, mert évről évre nagyjából huszonötezer, tehát körülbelül egy esztergomnyi embert vonz hazánkba a magyar táj szépsége és a hazai vad minősége. Egyáltalán nem mindegy tehát, hogy ki milyen hírünket viszi a nagyvilágba.
Az érintettek elmondása szerint május közepén a Hidashát–Bélmegyer Vadásztársaság hivatásos vadásza éppen a vendégeket kísérte, amikor feltűnt egy férfi, és bármiféle előzmény nélkül melléjük hajtott a kocsijával, majd fenyegetni, szidalmazni kezdte K. Jánost. Ő, miután igazolta magát, mind a saját, mind pedig a külföldiek biztonsága érdekében távozásra szólította fel az illetőt. A férfi azonban nem tágított, autójával K. Jánosékra tapadt, s közben a vadászterületre hívta egyik ismerősét is.
A hivatásos vadász ezért kénytelen volt értesíteni rendőrséget, de a kiérkező járőrök nem zavarták el a zaklatókat – noha azok előttük is megrágalmazták, orvvadászattal vádolták a hidashátiakat –, csak annyit kértek tőlük, hogy tartsanak 200 méter távolságot a vadászoktól. Ez azért is furcsa, mert a rendőrök intézkedés közben felhívták a megyei kormányhivatalt, ahol az illetékes osztályvezető megerősítette: a zaklatók hazudnak, a területen a társaság van bejegyezve vadászatra jogosultként, így orvvadászatról nem lehet szó.
Nem sokkal később a vadásztársaság a két férfi erőszakos és a külföldi vendégekből megbotránkozást kiváltó viselkedése miatt feljelentést tett. A történtek több bűncselekmény gyanúját is megalapozhatják: garázdaság, hamis vád, kényszerítés, valamint a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, hiszen a hivatásos vadász hivatalos eljárásban közfeladatot ellátó személynek minősül.

Fotó: Havran Zoltán
A rendőrség viszont bő kéthetes vizsgálódás után, mint fentebb jeleztük, bűncselekmény hiányára hivatkozva megszüntette a nyomozást. Az indokolás szerint a hatóság semmi kivetnivalót nem lát abban, ha valaki az autójával követi, a vadászatban akadályozza és sértegeti, sőt bűncselekmény elkövetésével vádolja egy társaság hivatásos vadászát a külföldi vendégvadászok jelenlétében. Pontosabban a lapunk által megismert határozatban azt írták, hogy a zaklatók tette nem érte el azt a szintet, ami már büntetőjogi következményeket von maga után. A homályos fejtegetésből az derül ki, hogy legalább tettlegességre lett volna szükség a rendőrök érdemi eljárásához.