2. Annak a városnak sem tudja leírni a nevét, aminek a vezetője szeretne lenni
Karácsony Gergely kampánya során bemutatta, hogy helyesírási hiba és helyesírási hiba között is van különbség, ő bármeddig tudja fokozni a hibákat: megcsinálta azt a bravúrt, hogy egyik kampányanyagában nem sikerült helyesen megneveznie azt a várost, aminek a vezetője szeretne lenni.
Természetesen Budapestről van szó, ami Budapetként szerepelt az egyik gyalázkodó videójában.
3. „Törökország fővárosa, Isztambul!”
Jó esetben már az általános iskola felső tagozatában tanítják a legnagyobb országok fővárosait, azonban a 44 éves Karácsonynak ebben a kategóriában is sikerült nevetséges hibát produkálnia. „Gratulálunk Ekmer Imamoglunak, Isztambul következő polgármesterének a győzelemhez!” – lelkendezett a török kormányellenes erők sikerén júniusban, hozzátéve, hogy ez a török fővárosban elért ellenzéki győzelem.
Csakhogy van ezzel egy apróbb probléma: a földrajztudomány júniusi (és októberi) állása szerint Törökország fővárosa Ankara, és nem pedig Isztambul.
4. Hol is van Csepel?
Normális esetben egy polgármesterjelölt, pláne egy főpolgármester-jelölt tisztában van annak a településnek a földrajzával, ahol indul. Ez egyáltalán nem mondható el Karácsony Gergelyről, aki többször is bebizonyította ennek ellenkezőjét. A következőképpen vázolta a Pesti Srácoknak, milyen fejlesztéseket tervez az „észak-pesti Csepelen”:
Karácsony: „Én konkrétan az észak-pesti fejlesztésekről beszélek. Az egész csepeli fejlesztés a Galvani-híddal, és a ...”
PS: „Akkor Dél-Pest, nem Észak-Pest, ugye? Észak-Pestet mondott!”
Karácsony: „ööö... Csepelről beszélek. Igen. Igen. Tehát a csepeli fejlesztések ott... ott.”
A baloldali politikus fantáziájának csak a Budapest-térkép szabott gátat, amelyen Csepel látványosan Dél-Pesten helyezkedik el.























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!