Tiltakozz! néven új internetes oldalt indított el ellenzéki tüntetőknek a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), a portálon jogaikról és kötelességeikről tájékoztatják a megmozdulások szervezőit és résztvevőit – derült ki a szervezet közleményéből. Ebben arról írtak, hogy az oldal látogatói négy fő témában tájékozódhatnak: milyen jogaik és kötelezettségeik vannak tüntetés előtt, közben és után, illetve a nem szokványos gyűlések esetén, mint a flashmob.
Tájékoztatnak egyebek mellett arról, hogyan viselkedhet valaki egy megmozduláson, milyen keretek között tüntethet mások tiltakozó akciója ellen, és mi a teendő akkor, ha a rendezvényt követően valamilyen eljárást indítanak ellene. A tájékoztatóban a Társaság a Szabadságjogokért kérdezz-felelek többek között arra is ad tippet, hogyan érdemes lezárni az utakat és lassítani a forgalmat.
A Társaság a Szabadságjogokért a közleményében emlékeztetett arra: az elmúlt években előfordult, hogy tüntetőket igazoltattak a rendőrök, és bírságot szabtak ki rájuk a KRESZ megsértése miatt. – A weboldal ilyen helyzetekre is hasznos válaszokat ad, egyben felkínálja a TASZ jogsegélyszolgálatának segítségét azoknak, akiket eljárás alá vontak – reklámozta magát a szervezet. Kitértek arra is, hogy az oldal nemcsak az eddig jól ismert információkat tartalmazza, hanem újdonságot is. Kiemelték, hogy február elsején megváltozott a tüntetések bejelentésének rendje, egy új rendőrségi felületen lehet kitölteni az erre szolgáló űrlapot.
Mint ismert, a TASZ bevételének nagy része külföldről érkezik, a honlapjukon elérhető lista szerint 2018-ban a legnagyobb támogatójuk Soros György volt, az amerikai spekuláns alapítványa, a Nyílt Társadalom Alapítványok több mint 53,4 millió forinttal járult hozzá működésükhöz. Az összesítés második helyére a Media Legal Defence Initiative 13 millió forinttal futott be, amit szorosan követ egy másik Soros-szervezet, a Helsinki Bizottság nyolcmillió forinttal.