Ismert: miután leadta vagyonnyilatkozatát, annak részletes elemzése alapján a Világgazdaság megállapította, hogy Gyurcsány vagyonában 1,1 milliárd forint útja homályban marad. „Hacsak azt nem feltételezzük, hogy a pártelnök havi átlagban valamivel több mint 23 millió forintot költött az elmúlt négy évben” – fogalmazott a lap. A DK ekkor közleményben magyarázta az összeg sorsát.
Eszerint Gyurcsány 300 millió adót és közterhet fizetett, míg felesége vagyonnyilatkozatában is van további 200 millió, ezenfelül szemlőhegyi házának átépítésére 100, illetve kötcsei birtokára ugyancsak 100 milliót költött. Gyermekei taníttatására 70, részükre lakásvásárlásra és felújításra 80, nehéz helyzetű családok, civil szervezetek, illetve a DK támogatására pedig 70 millió forintot fordított Gyurcsány Ferenc.
Mindezen tételek azonban összesen 920 millió forintot tesznek ki, ami még mindig közel százmillióval marad el a homályba vesző 1,1 milliárd forinttól. Ha pedig figyelembe vesszük, hogy a 920 millió forintba Gyurcsány Ferenc a 300 millió osztalékfizetéshez kötődő adót is beleszámolta, amit maga az Altus fizetett ki, akkor minimum félmilliárd forint hiányzik továbbra is.
Az ügy kirobbanásakor Tényi István a Központi Nyomozó Főügyészségen tett bejelentést ismeretlen tettes ellen, hamis magánokirat felhasználása vétsége miatt. Az ügyészség lapunk érdeklődésére közölte, hogy a beadvány elbírálása még folyamatban van.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!