Volt miniszterekből és államtitkárokból verbuválódott az a V21 névre hallgató csoport, amelynek tagjai közül tizenheten tenyerük viszketésétől űzetve, nyílt levélben tiltakoznak a felhatalmazási törvény megszavazása ellen. Azt kérik a képviselőktől, hogy ne mondjanak le a rájuk ruházott felelősségükről, valamint aggályukat is meglobogtatják kommunikéjükben a szólás- és sajtószabadság korlátozását illetően.
Ivott a Duna vizéből a görögkatolikus főpap a Batthyány térnél + fotó
Fotó is készült róla.