Elemér 2024. február 28.
logo

Újabb személyeskedő álhírt közölt az Ezalényeg.hu

Kárpáti András
2020.03.24. 21:24
Újabb személyeskedő álhírt közölt az Ezalényeg.hu

- Még ebben a nehéz időszakban is vannak ilyen nyomorult lelkű, magukat újságírónak gondoló szerencsétlenek, akik hazugságokkal próbálnak meg lejáratni – írta keddi Facebook-bejegyzésében Győr fideszes polgármestere. Dézsi Csaba András az Ezalényeg.hu nevű álhíroldal cikkére reagált, amelyben egy jóval korábban posztolt fotóját közölve azt a hamis látszatot keltették, hogy „a leggyönyörűbb időszaknak véli a mostanit”. Dézsi a fotót, amelyen egy fesztivált népszerűsít, a koronavírus miatt kihirdetett veszélyhelyzet előtt posztolta. Azt is tétlenségnek állították be, hogy a városvezető a „szépséges Győrről” is megosztott egy videót, ám a Győriek Győrért című felvétel pont az összefogás fontosságát érzékelteti.

Nem ez az első eset, hogy az MSZP-hez köthető Ezalényeg.hu erősen személyeskedő és becsületsértő álhírekkel támadt kormánypárti politikust. Közvetlenül a nőnap előtt Rácz Zsófiát, az Emberi Erőforrások Minisztériuma fiatalokért felelős helyettes államtitkárát sértegették alpári stílusban. „Cukor az élet, csak meg kell tanulni szopni” – írta a balliberális szócsőként működő portál, arra utalva, hogy Rácz Zsófia fiatal kora ellenére magas pozícióba juthatott a kormányban, miközben állítólag nem akart interjút adni egy másik hecclap számára.

Az Ezalényeg.hu a veszélyhelyzet kihirdetését követően is a kormány és a magyar diplomácia korábbi döntéseit támadta egy hamis információktól hemzsegő cikkben. Egyebek mellett a hatóságok fejére olvasták, hogy nem „kommunikáltak” a fertőzött iráni diákokkal, sőt, nem különítették el a biztosan negatív, a gyanús és a beteg embereket. Azt is nehezményezték, hogy miért a háziorvos asszisztensével kell konzultálnia a magát fertőzöttnek gondoló páciensnek. A közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István később a hatóságokhoz fordult rémhírterjesztés bűntettének gyanúja miatt.

Az álhíroldalt egyébként a tavaly őszi önkormányzati választás előtt gründolták, s akkoriban Karácsony Gergely főpolgármesteri kampányát magasztaló tartalmak mellett a jobboldalt gyalázó cikkeket gyártottak. A portál felelős kiadója a budapesti Dohány utcában bejegyzett Oraculum 2020 Kft. A cég tulajdonosa és ügyvezetője pedig Páva Zoltán, aki a volt MSZP-s komlói polgármester és országgyűlési képviselő, idősebb Páva Zoltán fia.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.