Fiatal amerikai kutatóknak és szakértőknek szóló Budapest fellowship programot szervez a Mathias Corvinus Collegium (MCC) – tudta meg a Magyar Nemzet. A tehetséggondozó intézmény tájékoztatása szerint a dinamikusan bővülő oktatási, tudományos és nemzetközi portfóliójuk részeként megvalósuló program az Egyesült Államok jövőbeli vezetőinek Kelet-Közép-Európáról és Magyarországról alkotott képének formálásához és a régióról szerzett ismereteik bővüléséhez hivatott hozzájárulni.
– A teljes állásnak megfelelő, ösztöndíjjal támogatott tíz hónapos transzatlanti fellowship státus fiatal amerikai kutatóknak és szakértőknek nyújt egyedülálló lehetőséget a magyar fővárosban. A program célja, hogy az amerikai politikai szakemberek következő generációja kellő mélységű tudáshoz és ismerethez jusson Kelet-Közép-Európa, azon belül is a Kárpát-medence és Magyarország tekintetében.
Mindemellett fontosnak tartjuk, hogy Budapestnek mint nemzetközi szakmai platformnak az arculatát tovább erősítsük a program által ─ közölte Lánczi Péter, az MCC ügyvezetőigazgató-helyettese.
A Budapest fellowship program előreláthatóan idén szeptember végétől 2021 júniusáig tart majd, amelynek részeként négy ösztöndíjas kapja meg a lehetőséget a Magyarországgal kapcsolatos szakmai tevékenység elkezdésére. A program szerkezeti felépítése az egyéni kutatási területen történő elmélyülésen és a szakmai munkavégzésen túl a kelet-közép-európai, és kifejezetten a magyar történelem és kultúra behatóbb megismerését is szolgálja. A Mathias Corvinus Collegium legújabb projektjét a washingtoni székhelyű Hungary Initiatives Foundationnel együttműködve valósítja meg, amelyhez a Nemzeti Közszolgálati Egyetem is támogatást nyújt.