A csapat egyébként nem volt ismeretlen a rendőrség előtt, több tagja már korábban is élvezte a nyomozók, a bíróságok és a börtönőrök figyelmét és vendégszeretetét is hasonló, új pszichoaktív anyaggal illetve kábítószerrel kapcsolatos jogsértések miatt, csak korábban egyenként, kicsiben játszottak, nem konspiráltak ilyen jól, nem szervezték meg az üzletet, nem építették ki tevékenységük mögé a jó útra tért bűnöző látszatát.
A KR NNI nyomozói 2020 június elejére összehangolt akciót terveztek a bűnszervezet felszámolására, melybe jogegyezség alapján bevonták a horvát rendőröket is. Z. Vilmos megérezte a veszélyt, ahogyan feloldották a koronavírus-veszélyhelyzeti utazási korlátozásokat a feleségével és testvérével együtt – akik szintén részt vettek a drogüzletben – Horvátországba utazott. A Szigetvári Járási Ügyészség európai elfogatóparancsot bocsátott ki, így a rijekai rendőrséggel együttműködve lehetőség nyílt a bűnszervezet három külföldön bujkáló tagját is eljárás alá vonni.
A rendőri műveletre közös egyeztetések után 2020. június 11-én délután került sor mind Magyarországon, mind Horvátországban. A KR NNI nyomozói az akció alkalmával Magyarországon elfogták a banda hét tagját, közben a horvát rendőrök előállították Z. Vilmost és két bűntársát. A hazai házkutatások helyszínein a rendőrök új pszichoaktív anyagot, a csomagoláshoz és postázáshoz felhasznált kellékeket, valamint a bűncselekményhez kapcsolódó számítástechnikai, könyvelési bizonyítékokat foglaltak le.
Az akcióval párhuzamosan a KR NNI Vagyon-visszaszerzési Hivatal munkatársai a jogsértő módon, adózás nélkül szerzett jövedelem elvonása érdekében számos kényszerintézkedést alkalmaztak a gyanúsítottakhoz kapcsolható ingóságok és ingatlanok lefoglalása és zár alá vételének biztosítása miatt. Tizennégy ingatlanról és közel 31 millió forint értékben luxusautókról, ékszerekről, készpénzről kell bebizonyítaniuk a gyanúsítottaknak, hogy azok fedezetét adózott jövedelemből szerezték meg. Ha ez nem sikerül, a bíróság ítélete alapján a vagyontárgyakat elkobozzák.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!