időjárás -2°C Judit 2023. december 10.
logo

Kifizeti az állam a tetemes gyöngyöspatai kártérítést

Csekő Imre
2020.06.26. 09:00

Természetesen eleget fog tenni az állam a gyöngyöspatai ­szegregációs per jogerős ítéletében rögzített kártérítési kötelezettségének – erősítette meg Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtök ­délelőtti Kormányinfón. Kifejtette: a verdikt egyetemlegesen kötelezte a kártérítés megfizetésére az alpereseket, Gyöngyöspata önkormányzatát és az intézményfenntartó Klebelsberg Központot, ami azt jelenti, hogy a jogosultak bármelyik alperessel szemben korlátlanul érvényesíthetik a követelésüket.

A miniszter szerint annak ellenére hajtják majd végre a bírósági ítéletben foglaltakat, hogy nem értenek egyet annak tartalmával, és mindenki – a pernyertesek, a gyöngyöspatai polgárok és az egész állami működés – szempontjából károsnak tartják azt.

Mivel a felperes eldöntheti, melyik alperessel szemben érvényesíti a követelését, így feltehetőleg nem kell attól tartani, hogy az ügy csődbe viszi Gyöngyöspata önkormányzatát. Mint ismert, a bíróság megállapította: 2004 és 2017 között szegregáltan oktatták a cigány származású tanulókat a településen található Nekcsei Demeter Általános Iskolában. A megítélt 99 millió forintos kártérítési összeg ugyanakkor lényegesen meghaladja az önkormányzat anyagi lehetőségeit.

A miniszter – újságírói kérdésre válaszolva – az iskolaőrség felállításáról is beszélt. Mint elmondta, a tervek szerint erre a feladatra akár nyugdíjba vonult rendőröket is alkalmazhatnának. Mivel ők a nyugdíjuk mellett dolgoznának, számukra a pedagógusbéreknél alacsonyabb fizetéssel számolnak, ami többletjövedelmet jelentene nekik. Emiatt nincs ok attól tartani, hogy az iskolaőrök alkalmazása miatt bérfeszültség keletkezne az iskolákban – reagált egy újságírói felvetésre Gulyás Gergely.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.