Holnap becsengetnek a koronavírus árnyékában

Rendhagyó tanév kezdődik meg holnap reggel. Másfél millió gyerek indul el óvodába és iskolába, de hogy meddig tölthetik mindennapjaikat az intézmények falai között, azt nem tudni, mert a járványhelyzet bármikor közbeszólhat. Az oktatásirányítás felkészült minden eshetőségre, a járványügyi protokoll mellett többféle ajánlással, szakmai segédlettel támogatja a pedagógusok, és különösen az új NAT által érintett évfolyamok munkáját. Ha egy iskolában felüti fejét a fertőzés, az igazgató nem dönthet bezárásról, csakis az operatív törzs rendelhet el alternatív munkarendet, de országos, rendszerszintű digitális átállás szinte biztosan nem lesz.

Csókás Adrienn
2020. 08. 31. 17:51
null
Mosonmagyaróvár, 2020. augusztus 31. Diákok mûsora a mosonmagyaróvári Piarista Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda tanévnyitóján, az iskola udvarán 2020. augusztus 31-én.  MTI/Krizsán Csaba Fotó: MTI/Krizsán Csaba
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egymillió-kétszázezer iskolás és több mint háromszázezer óvodás részvételével indul el a 2020/21-es tanév, amely több szempontból is rendkívüli lesz. Az intézményeknek részletes járványügyi protokoll szerint kell szervezniük a nevelést, készen állva arra, hogy bármelyik nap átállíthatják őket tantermen kívüli munkarendre. Országos iskolabezárás nem várható, ha lesz megbetegedés, akkor lehetőség szerint csak az adott osztályt, tagozatot, intézményt ítélik otthoni tanulásra, de fontos, hogy erről nem az igazgatók döntenek. Digitális munkarendet a szakminisztériummal való közös helyzetfelmérés alapján csakis az operatív törzs rendelhet el.

Hagyományos rendben indul a tanév, de a járvány bármikor közbeszólhat.
Fotó: MTI/Balázs Attila

A hetvenpontos járványügyi intézkedési terv nem az egyetlen segédlet, amit a tanárok a kormánytól kapnak. Az Oktatási Hivatal (OH) honlapján (Oktatás.hu) már elérhető a személyes találkozás nélküli oktatás eszközeire és módszereire vonatkozó ajánlás. Ebben többek közt azt részletezik, hogyan tudnak a tanárok házi feladatokat és otthoni munkákat kiadni, online teszteket, feladatsorokat íratni, de tippeket, ötleteket adnak a távbeszámoltatásra, osztályozásra, értékelésre, továbbá csokorba gyűjtötték azokat a portálokat is, ahol a tanulást támogató, hasznos anyagok elérhetők. A módosított Nemzeti alaptanterv által érintett 1., 5., illetve 9. évfolyamra külön is gondolt az OH: több mint húsz tantárgyhoz készült prezentáció és mintatanmenet.

Jön az őszi érettségi

A járvány miatt online formában érhető el Kisfaludy László köznevelésért felelős helyettes államtitkár tanévnyitó köszöntője is, amelyben többek közt arra hívja fel a figyelmet, hogy felülvizsgálták és az új tantervi keretekhez igazították a televíziós oktatóműsorokat, és tovább bővítik a kínálatot. – A tanteremben nem kötelező, de nem is tilos a maszk viselése – húzta alá, kitérve arra is, hogy a külföldről – piros és sárga besorolású országból – érkező kollégistákat ingyen tesztelik.

Gloviczki Zoltán, az Oktatási Hivatal elnöke arról számolt be, hogy tavasszal 68 ezren szereztek érettségit speciális körülmények között, de már lehet jelentkezni az őszi szezon vizsgáira. Országszerte 384 helyszínen várják a diákokat, a jelentkezési határidő szeptember 7.

Debütál a megújult szakképzés

Semjén Zsolt a mosonmagyaróvári Piarista Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda tanévnyitóján köszöntötte a diákokat. A miniszterelnök-helyettes rámutatott, hogy az Euorstat adatai szerint Magyarország költ arányosan a legtöbbet az egyházak és egyházi iskolák támogatására az Európai Unióban. Ennek köszönhetően 2010 óta megduplázódott az egyházi iskolák száma.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter ezúttal online nyitotta meg a szakképzési tanévet, azt hangsúlyozva, hogy a tanulókat szeptembertől a munkaerőpiaci igényekre rugalmasan reagáló és a fiatalok számára értékes, naprakész tudást biztosító rendszer várja. Emlékeztetett, hogy most indulnak az első osztályok a technikumokban és a szakképző iskolákban. Közlése szerint országszerte 53 ezer fiatal kezdheti meg tanulmányait a 41 szakképzési centrumban. Hozzátette: a megújuló rendszerben minden diák ösztöndíjat kap, megemelték a pedagógusok bérét és jelentős infrastrukturális fejlesztések is várhatók.

Beteg gyereknek otthon a helye

A járványügyi óvintézkedésekre a szakképzésben is fokozottan figyelnek, az egészségügyi válsághelyzetben történő munkavégzéshez ágazati ajánlást kaptak az iskolák, mely az Ikk.hu oldalon érhető el. Ebben szerepel például, hogy a köznevelési intézményekkel ellentétben a szakképzésben a tanórákon és a gyakorlati foglalkozásokon is tartani kell a másfél méteres távolságot, ellenkező esetben kötelező a maszk viselése. Kiemelik azt is, hogy az írásbeli dolgozatok csak 24 órás várakozás után javíthatók ki.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő egy Facebook-videóban szólt a szülőkhöz a tanévkezdés alkalmából, azt hangsúlyozva: senki ne vigyen beteg gyereket közösségbe. A kormányszóvivő többek közt a higiéniai szabályok betartását és a távolságtartás fontosságát emelte ki, hozzátéve: nem könnyű a helyzet, hiszen úgy kell megvédeni az emberek egészségét és a munkahelyeket, hogy közben ne álljon meg az élet. – Tavasszal már láttuk, mit érünk el, ha összefogunk. Most is erre van szükség! – húzta alá.

 

Az ELTE nem kockáztat, a szemináriumokat sem tartják meg

A felsőoktatásban külön eljárásrendet dolgoztak ki a külföldi diákok fogadására. Eszerint a sárga vagy piros besorolású országból érkező hallgatóknak kötelező egészségügyi vizsgálaton kell átesniük, fertőzésgyanú esetén pedig karanténra számíthatnak. Az oktatók, kutatók, egyéb alkalmazottak meghívólevél birtokában jöhetnek, számukra az innovációs minisztérium az egyetemek kérésére állítja ki a dokumentumot. Van, aki nem kockáztat: az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Természettudományi Karán egyáltalán nem lesznek személyes előadások és szemináriumok. Közlésük szerint az elmúlt napok fertőzési hulláma nagyon magas arányban érinti az egyetemi hallgatók korosztályát, ezért a jelenléti oktatás fertőzési láncokhoz vezetne. Az előadásoknál lényegesen kisebb kockázatot jelentő laborgyakorlatokat, illetve a rövid távú, félév elején zajló terepgyakorlatokat ugyanakkor megtartják. Az Óbudai Egyetem tegnapi tanévnyitó ünnepségén Varga Mihály arról beszélt, hogy Magyarországon továbbra is megéri felsőfokú végzettséget szerezni, a diplomások könnyebb elhelyezkedéssel, jó szakmai karriert kínáló munkahelyekkel és növekvő jövedelemmel számolhatnak. (Cs. A.)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.