A miskolci városvezetést okolja a Fidesz a bűncselekmény-hullámért

A városvezetés rászabadította a bűnözést Miskolcra, a bűn pártjára állt, és ezzel rendkívül nehéz helyzetbe hozta a rendőrséget is – véli a helyi fideszes frakció. Nagy Ákos, a képviselőcsoport vezetője ráadásul attól tart, hogy a helyzet tovább romolhat, mert egy közgyűlési előterjesztés szerint a Jobbik meg akarja gyengíteni a rendészetet, ezzel pedig lovat adhatnak a bűnözők alá.

2020. 09. 22. 12:42
Nagy Ákos szerint felháborító a közbiztonság állapota Forrás: Fidesz Miskolc
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Forrásaink arra számítanak, hogy a polgármester egyre jobban elszigetelődik, erre utalhat az is, hogy több nyilvános eseményre is csak egymaga látogat el. Erre a feszültségre lehet egy újabb bizonyíték, hogy „elengedtek” egy Fideszhez közel álló aljegyzőt és főosztályvezetőt, aminek köze lehet a plágiumvádhoz is. Mint megírtuk, a miskolci városvezetés egy olyan gazdasági programot terjesztett a közgyűlés elé, amelyet összeollóztak, a dokumentumban legalább 55 meg nem jelölt forrást azonosítottak be.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.