– Az, hogy ilyen, a felsőoktatási törvénnyel teljesen szembemenő módon jelölnek ki vezetőnek látszó „emberi tárgyakat”, semmiképp nem elfogadható – mondta a Hírklikknek Upor László, a SZFE lemondott rektorhelyettese. Novák Emil kinevezett rektorhelyettes és az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriuma kapcsán Upor kiemelte: kinevezésük „módja és körülményei elfogadhatatlanok” a számukra. Hozzátette: Vidnyánszky Attilával nem személyes a konfliktusuk.
A Novák Emil megbízott általános rektorhelyettes és Szarka Gábor kancellár által bejelentett, az egyetemnek juttatandó többlet állami támogatásra és a tanároknak járó fizetésemelésre Upor úgy reagált, az szimpla zsarolás, megvesztegetés. Azt azonban elismerte, hogy a kormány által nyújtott többletfinanszírozás nem blöff, ugyanis Gulyás Gergely egy korábbi Kormányinfón mindezt hivatalosan is bejelentette.
Lapunk az ügyben kereste Novák Emilt, aki nem kívánt nyilatkozni.
Mint ismert, az egyetem kancellárja és Novák Emil tegnap nyolcpontos közleményt adott ki, amelyben szeptember és december között tízszázalékos béremelést ígértek, ezen felül 2021-től tizenöt százalékkal emelik meg a dolgozók fizetését, ami az egyetem soha nem látott mértékű fejlesztésével társulna. Átfogó és széles körű egyeztetéseket kíván elérni a vezetőség a hallgatók bevonásával, valamint a Hallgatói Önkormányzat megtarthatja fórumait. Mindezzel együtt büntetlenséget ígér az egyetemi épület elfoglalását és a blokádot fenntartó résztvevőknek. Csupán egyetlen feltételük van: október 7. éjfélig szüntessék be a sztrájkot, hogy az oktatás zökkenőmentesen elkezdődjön.
Novák Emil rektorhelyettesi kinevezése nem maradt retorzió nélkül: önkényesen eltávolították a Magyar Filmakadémia éléről, korábban pedig Reisz Gábor rendező jelentette be távozását az akadémiáról a kinevezett rektorhelyettes személye miatt.