Beismerte a keddi előkészítő ülésen a Fővárosi Törvényszéken a terrorcselekménnyel fenyegetőző budapesti P. S., hogy
elkövette a vádban terhére róttakat, ám azok szerinte nem bűncselekmények,
így elkezdődött a bizonyítási eljárás. A büntetőügyben a Fővárosi Főügyészség terrorcselekmény elkövetésével fenyegetéssel, valamint falfirkával rongálás miatt vádolja a terheltet.
A vád lényege szerint P. S. a pandémia első hulláma idején, április 23-án reggel felhívta a rendőrség segélyhívó számát azzal, hogy a Covid–19 vírus miatt járványhelyzet ellenére egy közeli szupermarketben túl sok ember tartózkodik, és kérte a rendőrség intézkedését. Aznap délután ismét felhívta a segélyhívót, hogy a reggeli bejelentése óta semmilyen változás nem történt, majd közölte:
a rendőrségnek két napja van arra, hogy rendet tegyen, különben maffiamódszerekkel ő fog, bemegy egy Molotov-koktéllal, és megszünteti a kifogásolt helyzetet.
A telefonhívás során a vádlott a multinacionális vállalatok járványhelyzet idején tanúsított magatartását kifogásolta, illetve antiszemita jellegű kijelentéseket is tett, majd közölte, hogy ha a rendőrség nem intézkedik, akkor majd ő zárja be a boltot egy benzines palackkal. Ezt követően lement az áruházhoz és annak falára, valamint hirdetőtáblájára alkoholos filccel különböző antiszemita és trágár kifejezéseket írt.
A BRFK bevetési rendőrei még aznap elfogták a férfit, a XIII. kerületi nyomozók pedig gyanúsítottként hallgatták ki. A Fővárosi Főügyészség szeptember 10-én emelt vádat P. S. ellen, azt indítványozva, hogy a bíróság – halmazati büntetésként – ítélje a férfit börtönbüntetésre, valamint tiltsa el a közügyek gyakorlásától és rendelje el két, korábban felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének a végrehajtását. A következő tárgyalás 2021. február 4-én lesz, igazságügyi szakértőket hallgatnak meg, majd perbeszéd és ítélet várható.