A Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöksége közleményében azt írja, hogy nagy várakozással tekint a koronavírus elleni védőoltások közeli jövőben kezdődő alkalmazására, mert:
– a járvány megfékezése és az élet normális mederbe terelése az e célra kifejlesztett védőoltások nélkül jelenleg nem lehetséges,
– a védőoltások minél szélesebb körű alkalmazása szükséges a járvány mielőbbi leküzdéséhez,
– a védőoltások hazai használatát engedélyező hatóság eddigi tevékenysége megfelelő garancia arra, hogy ebben az esetben is körültekintő, minden részletre kiterjedő engedélyezési eljárást követően kaphat csak engedélyt a bizonyítottan hatásos és biztonságos vakcina.
Mindezekre tekintettel az elnökség arra kér minden gyógyszerészt, hogy a betegekkel való kapcsolattartás során és a civil életben is tájékoztassanak a védőoltások használatának szükségességéről, honfitársainknak pedig azt javasolják, hogy a szkeptikusoktól, valamint a védőoltásokról folyó különböző motivációjú vitáktól függetlenítsék magukat, minél többen igényeljék a védőoltást, és az első adandó alkalommal oltassák be magukat.