Orbán Viktor úgy látja, Kriza Ákos ment előre a legnagyobb ellenszélben is, a bírálatok és a rágalmak ellenére is.
Kitért rá:
a Fidesz–KDNP nevében is búcsúzik, amely közös politikai otthonuk, családjuk volt. Ebben a családban Kriza Ákost szilárd tartásából nem lehetett kizökkenteni, és a napi csaták közepette is csak arra figyelt, ami „felemeli Miskolcot és ismét naggyá teszi az egész Kárpát-hazát”. – Egy kemény, zárkózott, de mély érzésű, elszánt férfit láttunk benne, aki amit elhatároz, azt véghez is viszi
– fogalmazott a kormányfő.
A miniszterelnök közölte: búcsúznak a polgármestertől, a fideszes bajtárstól és a baráttól is. – Az a kötelék, amely negyedszázadon át összefűzött minket, barátság is volt – tette hozzá.
Azt mondta, bízott benne, hogy egyszer majd együtt örülhetnek mindannak, amit Kriza Ákos létrehozott a nehéz sorsú városban, de erre már nem kerülhet sor. – Büszkék vagyunk arra, hogy melletted harcolhattunk – zárta szavait Orbán Viktor.
Kriza Ákos január 19-én hunyt el, életének 56. évében.
A miskolci polgármesteri hivatal közleménye szerint Nagyváradon született 1965-ben, felsőfokú tanulmányait a Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemen és a Nyugat-Magyarországi Egyetem közgazdaság-tudományi karán végezte. Miskolcon 1990-ben telepedett le, általános orvosi diplomája megszerzése után. A Diósgyőri Kórházban dolgozott klinikai orvosként, majd családorvosként folytatta munkáját. 1999-től a Vasútegészségügyi Kht. Miskolci Egészségügyi Központ orvos-igazgatója volt 2010-es polgármesterré választásáig.
Miskolc városát 2019-ig vezette, amikor egészségi állapota miatt visszavonult a politikától.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!