Az idén is az online térbe kényszerült a nagyböjti elmélyülés

A személyes találkozásokról a járvány miatt lemondva, a világháló segítségével igyekeztek felkészülni húsvétra a magyarországi keresztény egyházak. Az egyes felekezetek egyetértenek abban, hogy a mostani, pandémiával terhelt időszakban mindannyian nehéz helyzetben vagyunk, de a keresztény ember életében jelen van a vigasztalás, maga a meghalt, de feltámadt Jézus Krisztus és az örök élet ígérete.

2021. 04. 03. 7:05
Krisztus feltámadáa a kereszténység és a húsvét lényege Fotó: Picasa 2.7 Forrás: Wikipédia
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Most nagyon fontos, hogy magunkért és egymásért is hangsúlyosabban imádkozzunk. Főként azért is kell így tennünk, mert van egy nagyon komoly kísértés, a félelem, ami, ha eluralkodik, akkor pánikba eshetünk, és elveszíthetjük a stabil talajt a lábunk alól. A félelem ellen egymást is bátorítva kell küzdenünk – mutatott rá Albert-Nagy Ákos.

Az unitárius lelkész kiemelte: a nagyböjti előkészület után jön a korona, húsvét, maga a feltámadás reményt ad.

Azt üzeni, hogy van örök élet, és így nincs mitől félnünk, Isten velünk van.

– A hétvégén, ebben a speciális helyzetben, kirándulunk a családdal, mivel nincsen szolgálat, mivel az egyházközségek online istentiszteleteket tartanak. A vasárnapi Úrvacsorán én is ott leszek a képernyő előtt a többi lelkészhez hasonlóan. Elfogadjuk a jelenlegi helyzetet, miként a híveinken is ezt tapasztaljuk. Az emberek többnyire bíznak az oltóanyagokban, az emberekben és az utasításokban, és hinni akarják, hogy jót tesznek velük – fogalmazott.

„Ez egy gyászidőszak”

A húsvéti felkészülési időszakot nem tudtuk közösségileg átélni, a Biblia órákat és nagyobb részt az istentiszteleteket is online tartjuk, pedig a személyes találkozásokon tudnák igazán elmélyülni, és meg tudnánk beszélni, hogy a másik min megy keresztül – mutatott rá az Őrmezői Református Gyülekezet lelkésze. Márkus Tamás kitért arra: annyiban aktuális most a kérdés, hogy a Bibliában a böjt sokszor a gyászhoz, a bánathoz és az érzelmi mélypontokhoz kötődik, elég csak Dávid és Betsabé történetére gondolni.

– Tágabb kontextusban is igaz, hogy ha bánatosak, elkeseredettek vagyunk, akkor a böjt az egy természetes emberi válasz.

Még az is megtapasztalja, aki nem is böjtöl, hogy ha valami nagy érzelmi megrázkódtatás éri, akkor nincs is kedve enni. Pontosan erről van most szó, mert mi, keresztények is rezonálunk az emberek bajaira. Ugyan a legtöbben nem látjuk a naponta eltávozó több száz embert, de tudunk róluk, így ez egy gyászidőszak – mondta Márkus Tamás. Hozzátette: a vírus ugyanakkor sok mindenre ráébreszti az embereket, hogy mit és hol rontottak el, és hol kellett volna visszafogniuk magukat. Szavai szerint ilyen értelemben a böjt a bűnbánathoz is kapcsolódik.

Keresztény bizonyságtétel

Az viszont nagy kérdésnek tartja, hogy az emberek mennyit hajlandóak változtatni korábbi életükön. – Azt látom, hogy nagy lózungok, álmok, programszövegek hangoznak el, de az emberek zöme ott folytatja majd, ahol a pandémia előtt abbahagyta. Talán az emberi élet végessége, hogy látjuk, mennyire egy cérnaszálon függ az egzisztenciánk, képes egyeseket megváltoztatni, és a hit felé terelni.

Másokat viszont ez a helyzet éppen a teljes elbutulás felé lökhet, sokan lesznek, akik mindentől elzárkóznak, és csak a saját igényeik kielégítésével foglalkoznak majd úgy, hogy olyan dolgokhoz nyúlnak, amelyekkel még az érzékelésüket is eltompítják – fejtette ki.

Hozzátette: ez a mostani helyzet azonban a keresztény ember figyelmét a hitünk központjára kellene, hogy irányítsa, ami Krisztus halála és feltámadása. Fontosnak tartotta megjegyezni, hogy nem a földi élet a végcél, a kiteljesedés, hanem várjuk az újat, így a mostani helyzet, a járvány, a tragédiák és a tömeges halálozás miatt is a feltámadásra kell, hogy összpontosítsunk. – Ez az élet nem tökéletes, de az a világ, ahová készülünk, létezik és fizikailag egyszer mindannyian fel fogunk támadni. Ez a keresztény bizonyságtétel, ez húsvét lényege – fogalmazott Márkus Tamás.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.