A védelmi intézkedések betartásának, valamint a kiemelkedő oltási ütemnek köszönhetően immár a koronavírus-járvány harmadik hullámának leszálló ágában vagyunk. Bár a fertőzés kétséget kizáróan továbbra is jelen van, az áprilisi járványadatok fokozatos és tendenciózus csökkenése már mindenképpen bizakodásra adhat okot.
Javulnak a járványügyi adatok
A heti adatokat az előző heti számadatokkal összevetve az újonnan fertőzöttek számában egyértelmű csökkenés figyelhető meg:
Magyarországon a 14. héten 27 százalékkal, a 14. hét adataihoz képest a 15. héten 21 százalékkal, a 16. hetet pedig a 15. hét járványügyi adataival összehasonlítva országosan 35 százalékkal csökkent a fertőzöttek száma.
Enyhül a nyomás az egészségügyi ellátórendszeren is, hiszen április második felétől a kórházban ápoltak száma is folyamatosan mérséklődik.
Míg április közepéig a kórházi ellátására szorulók aránya a 11 ezer főt is meghaladta, a hónap végére ez a szám körülbelül a felére csökkent.
Szintén javulás tapasztalható a lélegeztetőgépen lévő betegek arányában is: április első napjaiban 1300-1400 súlyos koronavírus-fertőzött szorult gépi lélegeztetésre, a 17. héten, tehát a hónap utolsó napjaiban ez ugyanakkor 600-700 fő körül mozog. Sajnos a halálozások száma továbbra is lassan csökken, ugyanakkor megjegyzendő, hogy hosszú idő után április utolsó napjaiban az áldozatok száma 200 fő alá esett vissza.
Április közepétől országos átlagban a koronavírus örökítőanyagának szennyvízben mért koncentrációja is lassú csökkenésnek indult, ami a szakemberek elmondása szerint azért is kiemelkedően fontos, mivel ez a mutató hét-tíz nappal vetíti előre a járványgörbe alakulását. A Nemzeti Népegészségügyi Központ legutóbbi jelentéséből így kiderült:
a vírus örökítőanyagának szennyvízben mért mennyisége mindenhol csökkenést mutat, emelkedés egyedül csak Debrecenben figyelhető meg.
Kiemelkedő oltási ütem
Köztudott, hogy a lakosság átoltottsági arányában Magyarország az Európai Unióban kiemelkedő helyet foglal el: szemben az unió 23 százalékos átlagával, a magyar lakosság negyven százaléka kapta meg a Covid–19 elleni vakcina első adagját. A Századvég Alapítvány által készített elemzésből továbbá kiderült: április első felében világszinten is Magyarországon emelkedett a legnagyobb mértékben azoknak az aránya, akik az oltóanyagok legalább első dózisát megkapták.

Tájékoztatásuk szerint április 1. és 15. között a teljes magyar lakosság 9,67 százaléka kapta meg a vakcina első adagját, ezzel pedig az összes magyar beoltott csaknem harmada ebben az időszakban részesült a védőoltásban.
Az oltási sebesség április 6-án döntött rekordot, amikor összesen 104 438 személy kapta meg az oltást,