A Fudan egyetem Budapestre tervezett campusa elleni tüntetés a vártnál kevesebb résztvevővel, döntően a balliberális pártok legelkötelezettebb szimpatizánsainak jelenlétével zajlott. A baloldal hosszú ideje igyekszik különböző demonstrációk szervezésével növelni a népszerűségét, azonban leszögezhető, hogy a tüntetés önmagában nem „politikai csodafegyver” – jelenti ki Erdős Gergely.
A Századvég Alapítvány belpolitikai elemzője szerint a demonstráció akkor tekinthető hatékony kampányeszköznek, ha a választók széles körét érintő közéleti kérdéssel kapcsolatban kerül rá sor, valamint, ha a szervezők olyan politikai üzenetet közvetítenek a segítségével, amellyel az emberek többsége egyetért. E kritériumok a szombati baloldali tüntetés kapcsán azért sem teljesülhettek, mivel a Fudan-projekt csupán a tervezés szakaszában van, így a felszólaló baloldali politikusok körvonalazni is alig tudták, hogy pontosan mi ellen tiltakoznak.
Az elemző hangsúlyozza: az már eldőlt, hogy Európában lesz Fudan egyetem, ám a helyszín még messze nem biztos. Mint írja, Budapest jó eséllyel pályázik ennek a nemzetközi rangsorokban is előkelő helyen jegyzett egyetemnek az európai campusára, amely számos kínai cég európai kutatási és fejlesztési központját is országunkba vonzhatja.
Ne legyenek kétségeink, a Fudan Egyetemmel már most együttműködő német és skandináv egyetemi városok is szívesen befogadnák a kínai szupercampust, mint ahogy a baloldali Momentum által politikailag kivégzett, esélyes budapesti olimpiarendezésre is azonnal lecsapott Párizs
– mutat rá Erdős Gergely.
A balliberális erők az elmúlt években több alkalommal is szerveztek tüntetéseket, ugyanakkor e megmozdulások érdemi hatást nem gyakoroltak a politikai erőviszonyok alakulására, a baloldal által remélt népszerűség-növekedés rendre elmaradt. Érdekesség, hogy Karácsony Gergely a Fudan-tüntetésen elmondott beszédében a frissen alapított 99 Mozgalom népszerűsítéséről sem feledkezett meg. Erdős Gergely szerint jogosan merül fel a kérdés, hogy a főpolgármester valódi szándéka nem a jelenlegi baloldali pártok felváltása, illetve a hatpárti szövetség „újragondolása”-e az említett új formáció életre hívásával. Amennyiben igen, bizonyos, hogy Gyurcsány Ferenc nem fogja tétlenül szemlélni e fejleményeket.