A magyar kormány arra törekszik, hogy Magyarországnak legyen egy erős, ütőképes honvédsége, hiszen az a biztonsági környezet, amelyben élünk, rendkívül törékeny.
Egyik pillanatról a másikra történnek olyan erőszakos cselekmények, amelyekkel szembe kell nézni – mondta a honvédelmi miniszter a Magyar Honvédség altisztavató ünnepségén a Hősök terén.
Benkő Tibor kiemelte: a hadsereg technikai fejlesztése önmagában kevés, ha nincs mellette ott az a fiatal katonahölgy vagy férfi, aki ezeket az eszközöket mesterien tudja kezelni. A felavatott altisztek előtt tartott beszédében a miniszter arra is emlékeztetett, hogy a kormány gondoskodik arról, hogy a katonák megbecsült állampolgárok legyenek, ezért indította el a katonai életpályamodellt, a katonáknak pedig a letett eskühöz kell tartaniuk magukat.
A tárcavezető arra is emlékeztetett, hogy a katonák olyan hivatásra vállalkoztak, amelynek a magyar emberek szemében és a nemzetközi szerepvállalásban is példaértékűnek kell lennie.
– Lehessen számítani rájuk katasztrófahelyzetben vagy olyan pandémiás helyzetben, amilyen másfél éve sújtja Magyarországot. Ha kell, a határok mentén, ha kell, az egészségügyi intézményekben és kórházakban, ha kell, külföldön szolgálják Magyarország és a magyar nemzet érdekeit
– mondta.