A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) is elfogadhatatlannak nevezte, hogy antiszemita szereplője legyen a magyar közéletnek. A DK azonban továbbra is kiáll a neonáci jelöltjük mellett.
Arató Gergely, a Gyurcsány-párt frakcióvezető-helyettese a Spirit FM műsorán elképesztő módon annyival próbálta elintézni a botrányt, hogy a balliberális pártok hoztak egy döntést, amelyben elfogadták, hogy a Jobbik „megtagadta a saját múltját”, s a szóban forgó korábbi, súlyos kijelentéseket most nem tartják érvényesnek.
Az egykori Magyar Demokratikus Charta tagjai mélyen hallgatnak, miközben a szervezetet életre hívó politikus egy nácival kampányol. Vezércikkünket IDE kattintva tudja elolvasni.
Bauer Tamás (DK) pedig semmilyen módon nem kívánta kommentálni azt, hogy a pártelnöke teljes mellszélességgel kampányolt a neonáci jelölt mellett. Érdemes megjegyezni, hogy Bauer az egyik leghangosabb tagja volt a Gyurcsány-kormány alatt létrejött Magyar Demokratikus Chartának, amely „a szélsőségek, az indulatok, az intolerancia elleni nemzeti önvédelmet” hirdetett.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!