Eközben szponzora, a kampányát finanszírozó vörösbáró, Bige László és fia csak az elmúlt nyolc évben legalább három luxuskategóriás autót vásárolt egyenként 100 millió forint körüli áron.
Hogy mi a közös a három alább bemutatott autóban? Mindamellett hogy magas árkategóriájú brit luxusautókról beszélünk, egyik sem nevezhető sem környezetkímélőnek, sem keveset fogyasztónak, így csak nagyon gazdag emberek vásárolják – mutat rá az Origó.
2014-es évjáratú Rolls-Royce Wraith V12
A 2014-ben Németországból behozott Rolls-Royce luxuskupét a brit autógyártás egyik ékkövének lehet tekinteni. Pazar megjelenése, áramvonalas kialakítása és a tekintélyt parancsoló külső azt jelzi, hogy tulajdonosa imádja a luxust. A gondtalan száguldásról egy V12-es 6,6 literes motor gondoskodik.

A repülőgépmotorokat is gyártó brit cég 624 lóerős motort szerelt a kocsiba, így biztosítva a felhőtlen száguldást.
Az autó fogyasztása városi terepen 21,2 l/100 km, országúton 9,8 l/100 km, míg a kombinált fogyasztása 16,1 l/100 km. Az autó prémium kategóriás üzemanyaggal működik, és egy nyolcfokozatú automata sebességváltó gondoskodik a hatalmas teljesítményű motor nyomatékának megfelelő kiaknázásáról.
Az autó piaci értéke 95 millió forint.
2020-as Land Rover Range Rover SV Autobiography 5.0 V8
Az ismert luxusterepjárókat gyártó brit cég, a Land Rover egyik kimagasló teljesítményű autója. A Land Rover a Jaguar leányvállalata. Az autót 2020 folyamán vásárolta szintén Németországban a Bige-birodalom fő érdekeltsége, a Nitrogénművek Zrt.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!