Mustó 2004 és 2009 között a magyarországi kutyákat és kisállatokat külföldre exportáló Hungarian Pets Bt. „képviselője” volt, ezenkívül semmilyen vállalkozásnál nem bukkan fel a neve. A politikust ismerő forrásaink szerint a 2010-es években körülbelül másfél évig egyéni vállalkozó volt, ám hogy pontosan mivel foglalkozott, arra nem tudtak válaszolni.
Vezérigazgatónak is hazudta magát
Amikor kőbányai és más, Mustót jól ismerő forrásoktól érdeklődtünk az árnyék-belügyminiszterről, akkor több helyütt is azt a választ kaptuk, hogy a politikust érdemes este nyolc óra után keresni, mert gyakran tartózkodik az Egyesült Államokban, és az időeltolódás miatt ilyenkor szokta felvenni a készüléket.
Az amerikai utazások pedig azzal függnek össze, hogy Mustó korábban egy amerikai–magyar kontaktlencsegyártó vállalat vezetője – egyes források szerint vezérigazgatója – volt. Ezt az állítást több forrás egymástól függetlenül erősítette meg, az információ pedig Mustó Gézától származik.
Többen hozzátették, hogy a cég Budapest környékén, Vecsésen vagy Gyálon található.
Mindössze egy olyan céget találtunk, amelyre ráillik ez a leírás, a társaságnál azonban érdeklődésünkre azt közölték, hogy még sosem hallottak Mustóról.
Forrásaink szerint az alpolgármester gyakori szófordulata saját magáról, hogy a multik világából érkezett, ám erre semmi sem utal, Mustó pedig nem hajlandó megnevezni korábbi munkahelyeit.
Ellenben úgy tudjuk: Mustó Géza Zoltán 2013 és 2017 között, valamint az alpolgármesterré választása előtti hónapokban is regisztrált munkanélküli volt.
Borítókép: Bemutatta árnyékkormánya tagjait Dobrev Klára (Fotó: MTI/Kovács Anikó)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!