– Vannak olyan alapértékek, amelyeket – bármilyen nehézség is adódik – minden körülmények között őrizni kell, ilyen érték a család – mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS), a Magyar Női Unió, valamint a Szent István Intézet Keresztény asszonyok a családért című közös rendezvényén pénteken, Budapesten.
A gazdasági nehézségek ellenére is maradnak a családtámogatások
A politikus hangsúlyozta: jöhet bármi a világ és az ország sorsában – gazdasági krach, járványidőszak, háború, szankciók vagy energiaár-robbanás – a magyar kormány akkor is minden évben új családtámogatásokat vezet be.
Nincs olyan nehézség, amikor ne lenne bővülés. A magyar családok támogatása terén minden évben egyet lépünk előre
– fogalmazott. Hozzátette: a rendszerváltást követő húsz évben minden válsághelyzetben rögtön a családoknál húzták meg a nadrágszíjat a kormányok, ez azonban 2010-től gyökeresen megváltozott.
Mint mondta, a friss házasok támogatásától vagy a gyermeket tervező, akár meddő párok segítésén át egészen a gyermek felnövekedéséig minden életszakaszban és helyzetben segíti a kormány a családokat, és nincs olyan gazdasági visszaesés, amely miatt ettől visszalépnének.
– Magyarországon rendkívül fontos a családokról, asszonyokról, férfiakról beszélni, de míg nálunk ez természetes, addig tőlünk nyugatabbra ez már-már lázadással, forradalommal, szabadságharccal egyenértékű – vélekedett az államtitkár, aki egyúttal rögzítette: nincs az a zsarolás, ami miatt a gyermekek nevelését kiadnánk a családok kezéből, és
nem engedhető meg, hogy ideológiai csatatérré tegyék az iskolákat, óvodákat.
Az államtitkár szerint Brüsszelben át akarják definiálni a család fogalmát, pedig az állam feladata nem az, hogy megpróbálja jogszabályokkal átírni az emberek gondolkodását, hanem hogy elfogadja azt, hogy a család fogalma messze megelőzte az állam, a jog vagy bármilyen közjogi forma kialakulását.
Rétvári Bence rámutatott, nem igaz az a sztereotípia, amely szerint a nők politikai megjelenése baloldali, munkásmozgalomból fakadó eredmény. Magyarországon az első női parlamenti képviselő a kereszténydemokrata Slachta Margit volt, és a keresztény politikusnők közül került ki az első köztársasági elnök is, Novák Katalin személyében – idézte fel.