Átadták a Lehel és a Nagyvárad téri metróállomást

Ezzel befejeződött a 3-as vonal öt és fél évig tartó rekonstrukciója.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2023. 05. 22. 14:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója kiemelte: Európa egyik legmodernebb metróvonalát adják át. A beruházás során felújították a vágányokat, 40 ezer négyzetméter burkolatot tettek le, és a lefektetett erősáramú vezetékek hossza akkora, hogy azok Barcelonáig elérnének. Továbbá Magyarországon először építettek be ferdepályás felvonókat, és a teljes metróvonal akadálymentes – mondta el.

Bolla Tibor közölte, a rekonstrukció öt és fél éve alatt a munkálatok egyetlenegy napra sem álltak meg és 3500 ember dolgozott a felújításon. A metrópótló buszok a felújítás ideje alatt 22 millió kilométert tettek meg – jegyezte meg. Walter Katalin, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója elmondta, a 3-as metró az ország legforgalmasabb vasútvonalának számít, naponta több mint félmillió utast szállít. A fenntartható közösségi közlekedési rendszert fejleszteni és működtetni az infrastruktúra rendbetétele nélkül nem lehet − hangsúlyozta. 

Agnes Monfret, az Európai Bizottság egységvezetője, a regionális és várospolitikai főigazgatóság képviselője arról beszélt, a 3-as metró felújítása az eddigi legnagyobb uniós támogatással rendelkező projekt volt a 2014–2020 közötti kohéziós programból. Az EU nemcsak azért támogatta a felújítását, mert a kék metróvonal zöld, hanem mert korszerűsítették, biztonságosabbá, gyorsabbá és felhasználóbarátabbá tették a 3-as metró vonalát – mondta.

A Nagyvárad tér és Lehel tér állomások hétfő délelőtti ünnepélyes átadásával véget ért a 3-as metróvonal rekonstrukciója, kora délutántól a szerelvények a teljes vonalon közlekednek, és az összes akadálymentesített állomáson megállnak. A három ütemben zajló munkálatok 2017. november 6-án kezdődtek az északi szakasz lezárásával (Újpest-központ–Dózsa György út állomások között), amit 2019. március 30-án vehettek újra birtokba az utasok. A déli szakasz felújítása (Népliget–Kőbánya-Kispest állomások között) 2019. április 6-tól 2020. október 22-ig zajlott. A középső szakasz (Lehel tér–Nagyvárad tér állomások között) rekonstrukciója ezzel párhuzamosan már 2020 márciusában megkezdődött az Arany János utca és Ferenciek tere állomáson.

A fordítóállomásként kulcsszerepet játszó Nagyvárad tér és Lehel tér állomások hétfői átadása egyben az utasforgalmat befolyásoló munkálatok befejezését is jelenti. A metrófelújítás 225 milliárd forintba került. A BKV közreadott sajtóanyaga szerint az EU felé elszámolható támogatás összege 172,7 milliárd forint, a hazai társfinanszírozás összege pedig 44,7 milliárd. A fővárosi önkormányzat 7,1 milliárd forintot állt.

 

Borítókép: Karácsony Gergely főpolgármester  és Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter (Fotó: Kurucz Árpád)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.