Jövőre is emelkedni fog a fegyveres dolgozók fizetése
Harangozó Tamás, az MSZP képviselője az Országgyűlésben a miniszterelnöknek címezve kifejtette, hogy a kormány 74 állami ingatlant elad, 32 milliárd forintért, amelyek többek között a rendőrség, a NAV, a mentőszolgálat ingatlanjai, amik nem csak üdülők. Arra hívta fel a figyelmet, hogy ezek kerüljenek ki az eladó ingatlanok sorából.
Orbán Viktor válaszában úgy fogalmazott: az állami üdülők közül csak a történelmi jelentőségűeket kell megtartani.
Hozzátette: semmilyen állami üdülési rendszert nem akarunk fenntartani, hanem elegendő fizetés kell az alkalmazottaknak. Harangozó Tamás erre reagálva kiemelte: ezek az ingatlanok nem üdülők, és fenn kell tartani ezeknek a dolgozóknak az infrastruktúrát. A kormányfő viszont válaszában hangsúlyozta: ebben az évben 116 ezer forinttal emelték a fegyveres dolgozók fizetését, és jövőre is ezt tervezik, többek között azért, hogy nyaraljanak és tudjanak pihenni.
A kormány nem hagyja, hogy migránsgettó legyen Magyarországon
– A legutóbbi ülésen a Tisztelt Ház elfogadta a vendégmunkásokról szóló törvényt – válaszolta Orbán Viktor, miután Lukács László György, a Jobbik képviselője arról beszélt, hogy a kormány félmillió idegent akar Magyarországra hozni.
A miniszterelnök jelezte, hogy a parlament világos jogi kategóriákat alkotott a vendégmunkásokról szóló törvényben, elejét véve annak, hogy olyan helyzet legyen, mint Németországban vagy Franciaországban. Kiemelte: ez Európa legszigorúbb szabálya, csak annyi vendégmunkás jöhet Magyarországra, amennyi betöltetlen álláshely van, továbbá aki behozza a vendégmunkást, annak kell érte felelősséget vállalnia.
– A migrációt és a vendégmunkások ügyét egyértelműen elkülönítettük. Ez az egyik legsziorúbb törvény, és ezt be is fogjuk tartani és tartatni – mondta a kormányfő.
Viszontválaszában Lukács László György arról beszélt, hogy a kormánynak egy bevándorlóország-koncpciója van.
– Bevándorlóországról beszél, miközben a párt elnöke megszavazza a kötelező migránskvótát. Megszavazza a maga elnöke, hogy migránsgettót hozzanak létre Magyarországon. Ez ellen harcolni fogunk, és nem fogjuk hagyni
– hívta fel a figyelmet a kormányfő.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!