Novák Katalin üzenete az ENSZ-ben: Béke, oktatás és a családok támogatása kell a fenntartható jövőhöz

Az államfő ma is felszólal majd egy vita keretében, amelyen Joe Biden amerikai elnök is részt.

2023. 09. 19. 7:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Ma elsőként egy olyan tanácskozáson társelnököltem az ENSZ-ben, ahol többek között tizenegy államfővel vitattuk meg a fenntartható fejlődési célok (SDG) teljesülését – írta közösségi oldalán Novák Katalin tegnap este. Az államfő, aki az ENSZ Közgyűlés ülésén részt vevő magyar delegáció vezetője is egyben, úgy fogalmazott: együtt kell dolgozni a béke útjának keresésén a világ valamennyi konfliktus sújtotta térségében, mert béke híján növekszik a fenyegetettség, fokozódik a fegyverkezési verseny, valamint megszakadnak a nemzetközi kapcsolatok. 

A fejlődés csak békében lehetséges, ezért meg kell találnunk a békéhez vezető utat Ukrajnában is. Azonban a fenntartható jövőhöz szükséges az oktatás és a családok támogatása is, hogy a következő generációk jobban éljenek, mint szüleik és nagyszüleik.

Kiemelte, azoknak a hangját szeretné felerősíteni az ENSZ-ben a világ vezetői előtt, akik elszenvedik a háborút. Továbbá beszámolt arról, hogy a közelmúltban Ukrajnában járt, és az ott élő emberek üzenetét is elhozta New Yorkba a világszervezet ülésére.

Novák Katalin második üzenetében arra hívta fel a figyelmet, hogy ha a családokat tönkreteszik, az iskolákat elhanyagolják, az egyházat pedig lejáratják, akkor elveszítjük életünk és az emberiség erkölcsi horgonyát, és ez végzetes hiba. 

Beszédének harmadik pontjában felelős gyermekvállalást és szülői magatartást sürgetett, ami a fenntarthatóság elveivel is egyezik. – Meg kell őrizni a világ számára a gyermekeket, mert az üres bölcsők világáért nem érdemes harcolni.

Novák Katalin hozzászólásában Magyarország fenntartható fejlődés iránti elkötelezettségét azzal támasztotta alá, hogy a 2023-as globális fenntartható fejlődési rangsorban Magyarország a 22. helyen szerepel 166 ország között. 

Az ENSZ 2015-ben fogadta el a 2030-ig szóló Fenntartható Fejlődési Célokat, amelynek félidős értékelésére, és a következő években a cselekvés felgyorsításához szükséges lépésekről tárgyalnak vezető politikusok az ENSZ magas szintű politikai hetének keretében. 

A közelmúltban az ENSZ közgyűlésének szeptember elején leköszönt magyar elnöke, Kőrösi Csaba a magyar közmédiának adott interjúban arra hívta fel a figyelmet, hogy a 15 évre tervezett célok végrehajtásában a világ országai le vannak maradva, ugyanis azoknak csupán 12 százalékát sikerült elérni.

Novák Katalin hétfőn tárgyalt a kazah államfővel, akivel a kétoldalú kapcsolatokról, kulturális együttműködésről és Magyarország európai uniós tagságából fakadó lehetőségekről is szót váltott. A magyar államfő emellett részt vett ugyancsak a fenntartható fejlődés jegyében szervezett, a nők jogairól szóló munkaebéden is, amelyet Amina Mohammed, az ENSZ női jogokkal foglalkozó főtitkárhelyettesének szervezésében tartottak, és amelyen mások mellett részt vett Matild belga királyné, Ráníja jordániai királyné, valamint az ENSZ jószolgálati nagyköveteként Natalie Portman színésznő.

A magyar államfő kedden beszédet tart az ENSZ 78. ülésszakának közgyűlési általános vitájában, amely során felszólal Joe Biden amerikai elnök is.

Borítókép: Novák Katalin az ENSZ tanácskozásán (Fotó: Novák Katalin Facebook-oldala)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.