Kábítószerrel kereskedtek Pesterzsébeten, vádat emeltek ellenük

A „kristályért” az ékszertől az autóalkatrészen át szinte bármit elfogadtak.

Forrás: MTI2024. 02. 19. 14:23
Forrás: Pexels
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy öttagú társaság ellen, amelynek tagjai Pestszenterzsébeten árultak úgynevezett kristályt. Az ügyészség a közleményben azt írta, hogy egy testvérpár, illetve az egyik nő korábbi, majd későbbi párja, valamint sógora egy XX. kerületi lakásban 2020 óta kereskedett a kristály nevű kábítószerrel.

Az előzetesen kiporciózott kábítószert valamennyi vádlott közösen készletezte a lakásban, és mindig az adott el belőle, aki éppen otthon tartózkodott.

A kábítószert környékbeli, jellemzően rossz anyagi helyzetben lévő kábítószerfüggőknek, illetve hajléktalanoknak kínálták fel kis tételekben, ellenértékként pedig készpénzen kívül egyéb értéktárgyakat – így például ékszereket, de alkalmanként akár autóalkatrészeket vagy műszaki cikkeket – is elfogadtak.

A Fővárosi Főügyészség az öt embert jelentős mennyiségű kábítószer kereskedelmével vádolja, velük szemben fegyház- és pénzbüntetés kiszabását, valamint vagyonelkobzást is indítványoz – áll a közleményben.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.