Nagyinterjú jelent meg hétfő reggel Magyar Péterrel a lengyel liberális Rzeczpospolitán, az ország egyik legolvasottabb hírportálján, amely mind a kérdező, mind az alany szempontjából igen pikánsra sikerült – számolt be a Mandiner.
Az újságíró a baloldali politikust először arról kérdezte, hogy miután megverik Orbán Viktort a választáson, a miniszterelnök átadja-e majd a hatalmat. Magyar jelezte: „szerintem már tudja, hogy elvesztette a nép bizalmát, ha ezt még nem is lehet a június 9-i EP-választások eredményével alátámasztani”. Szerinte Orbán még nem Putyin, azaz a hatalomátadás megtörténne, ugyanakkor arra a kérdésre, hogy maffiaállam-e Magyarország, azzal válaszolt: „igen, olyasmi”.
Az interjú készítőjének emellett még az is eszébe jutott, hogy „legvégső esetben megölné-e Önt az Orbán-rendszer”.
Magyar úgy látja, azt azért nem, „ennyire nem hülyék, ebben az esetben forradalom törne ki Magyarországon, ehhez már így is közel vagyunk”.
Saját magával kapcsolatban Magyar Péter – aki nyolc éven át volt az Európai Unió melletti magyar állandó képviseleten diplomata, majd állami háttérintézményeket vezetett miniszterek megbízásából – elmondta: „nem voltam a rezsim embere”. Ennek ellenére ugyanakkor határozottan állítja, hogy a „rezsim” minden lépését figyeli.
„Tudtommal kétezer ügynököt állítottak rá arra, hogy a mozgásomat figyelje”
– mondta a baloldali politikus.
Van, amiben Orbán Viktornak még Magyar Péter szerint is igaza van
Az interjúban kitértek külpolitikára is, amelyben természetesen szerepet kapott Donald Trump is. Az újságíró megkérdezte, Trump „megmentené-e Orbánt”, ha megválasztanák. Bár a magyar miniszterelnök március elején Trump floridai birtokán hosszan tárgyalt a republikánus elnökjelölttel, Magyar Péter úgy látja:
„A miniszterelnökünk nem elég fontos Trumpnak. Nemrég összetévesztette Törökország elnökével, úgyhogy azt hiszem, igazából azt sem tudja, kicsoda.”
Az Európai Unió kapcsán ugyanakkor nyíltan megvallotta, hogy az orbáni politikát tartja helyesnek: „nem értem azokat a magyar ellenzéki EP-képviselőket, akik ellenzik az EU-s pénzek folyósítását Magyarországnak. Ezekre szükség van a kisvállalkozásaink, gazdáink, oktatásunk, egészségügyünk támogatásához. Ugyanez vonatkozik a jogállamisági eljárásra: ez álszentség.”