Botrány a fesztiválon, elszabadultak az indulatok

Egy asszony megpofozta volt férje barátnőjét, majd nekik hajtott autóval.

2025. 03. 06. 8:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Garázdaság és közúti veszélyeztetés miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség egy nővel szemben, aki volt férje párját támadta meg egy nyilvános rendezvényen, majd indokolatlanul a távozók autója mellé, aztán elé kormányzott – tájékoztatta lapunkat a Somogy Vármegyei Főügyészség.

A vád lényege szerint a terhelt és férje életközössége 2023 márciusban szakadt meg, hivatalosan 2024 márciusában váltak el.

Három hónappal később azonban mindketten jelen voltak egy csurgói fesztiválon, ahol a vádlott a volt házastársához és a mellette ülő nőhöz ment. A terhelt először nehezményezte, hogy a férfi ígérete ellenére nem a közös gyerekükkel tölti az estét, majd

hirtelen kétszer hátulról megütötte a férfi barátnőjét.

A volt férj a bántalmazást követően egy ismerősét kérte meg, hogy vigye el a párját és őt az orvosi ügyeletre. Az asszony időközben szintén elindult a rendezvényről, és észrevette, hogy korábbi házastársa autója halad előtte. A vádlott ezért féltékenységéből eredő haragjában a sértett járműve mellé hajtott, és túl közel kormányzott a gépkocsihoz. Ezzel nem elégedett meg, közvetlenül eléjük is vágott, amely nem várt manővert a sértett sofőr nem tudta időben hárítani, így a járművek összeütköztek.

Az ügyészség a Nagyatádi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a terhelttel szemben felfüggesztett börtönbüntetés, pénzbüntetés és járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt.

Borítókép: A gépkocsik sérülései (Fotó: Somogy Vármegyei Főügyészség)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.