Néhány perc után félbeszakadt a hajdúszoboszlói képviselő-testület ülése, a képviselők kivonultak a teremből. Mindezzel a családon belüli erőszak elleni tiltakozásukat kifejezték ki, ugyanis az egyik képviselő ellen nyomozás indult emiatt – írja a Haon.
Az esetről Czeglédi Gyula polgármester a közösségi oldalán közleményt adott ki, többek között a Fidesz Hajdúszoboszló-csoportja nevében, valamint a Hajrá Hajdúszoboszló Egyesület is felszólította a megvádolt képviselőt, a Tisza Párt-szimpatizáns Kanizsay György Bélát, hogy mondjon le mandátumáról.
A polgármester által kiadott közlemény szerint „az egyik helyi önkormányzati képviselő a napokban családon belüli erőszakkal kapcsolatos bűncselekményben vált érintetté mint lehetséges elkövető”. Valamint azt is hozzátette, hogy minden nők elleni erőszakot elítélnek.
Képviselő úr erkölcsileg méltatlanná vált a köz szolgálatára, arra, hogy a hajdúszoboszlói nők, anyák, feleségek, gyermekek és férfiak képviseletét ellássa, ügyükben döntéseket hozzon
– hangsúlyozták. Felszólították a képviselőt, hogy azonnali hatállyal mondjon le képviselői mandátumáról és távozzon a közéletből.
A Hajrá Hajdúszoboszló Egyesület is közleményt adott ki, amelyben arra szólítják fel Kanizsay György Bélát, akit az egyesület színeiben választottak meg, hogy „azonnali hatállyal mondjon le önkormányzati képviselői mandátumáról, és vállalja a tette következményeit”.
Az ügy részleteiről a Haon cikkében olvashatnak.