Miután hétfőn Szombathelyen nem jelent meg a polgármesterjelölti vitáról egyeztető fórumon Balázsy Péter, az ellenzéki média „megfutamodásról” beszélt.
Nagy változások jönnek a KRESZ-ben
Rövidesen új szabályok lépnek életbe.
Miután hétfőn Szombathelyen nem jelent meg a polgármesterjelölti vitáról egyeztető fórumon Balázsy Péter, az ellenzéki média „megfutamodásról” beszélt.
A Magyar Nemzet megkérdezte a jelöltet, aki elmondta: „A szombathelyi ellenzék évek óta mást sem harsog, minthogy mennyire egységes. Erre azt látom, hogy a Jobbik mellett van Gyurcsány Ferencnek és az MSZP-nek is egy polgármester-jelöltje, Nemény András. A megosztott ellenzék két jelöltje verseng tehát egymással, ami távol áll az egységtől – fejtette ki Balázsy Péter. Szerinte jó volna, ha először saját szavazóik számára tennék egyértelművé a helyzetet, hogy ki is az ellenzéki választók egyetlen polgármesterjelöltje.
- Ha ezt a kérdést sikerült eldönteniük, utána lehet bármi másról beszélni, akár egy vitáról is. Egyben biztosak lehetnek: Szombathely érdekében mindenre készen állok – nyilatkozta lapunknak a fideszes politikus.
Hozzátette: ha eldöntené az ellenzék, hogy kivel kell vitáznom, akkor vállalom a megméretést. Mint mondta, azért sem tudott megjelenni a fórumon, mert hétfő délután közölték vele a pontos időpontot, órákkal az esemény előtt, ám akkorra már leszervezett programja volt.
Rövidesen új szabályok lépnek életbe.
Nem azért, amit a baloldali politikus állít.
Döntött a minisztérium.
Papp Dániel emlékeztetett: sokszor hívják az ellenzéki politikusokat, ám ők nem akarnak a közmédiában szerepelni.
Hazug a Bezzeg Románia! szlogen
Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek
Végleg vége? Kiderült, miért szakíthatott L.L. Junior és Dárdai Blanka
Lázár János hazai pályán mosta fel a padlót a gyurcsányista városvezetővel
Férjhez ment Kunovics Katina, Győzike komoly bonyodalmakat okozott az esküvőjén
Nógrádi György figyelmeztetése a háborús pszichózis kapcsán + videó
Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről
Meghalt a legendás magyar származású edző
„Nem lenne helyes” – Dárdai Pál az utolsó berlini meccse előtt
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
Elárulta a szolgáltató, miért lassulhat be a mobilnet Magyar Péter tüntetésein
Egy influenszer már bánja, hogy elment David Pressman vacsorájára
Rövidesen új szabályok lépnek életbe.
Nem azért, amit a baloldali politikus állít.
Döntött a minisztérium.
Papp Dániel emlékeztetett: sokszor hívják az ellenzéki politikusokat, ám ők nem akarnak a közmédiában szerepelni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.