Balog Zoltán „burkolt rasszizmust” sejt a farkasflóriánozás mögött

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az emberi erőforrások minisztere ugyanakkor nem vitatta, hogy vannak „kisiklások”.

Hutter Marianna
2017. 11. 21. 20:42

Utóbbi kijelentés annak fényében üdvözlendő, hogy tavaly az Emmi minisztere még másképp nyilatkozott a közmunka miatti iskolaelhagyásról. Amikor Balog 2016-os meghallgatásán a szocialista Kunhalmi Ágnes arról beszélt, hogy vissza kellene állítani a tankötelezettséget 18 évre, mert az iskolát otthagyó diákok közmunkára mennek, a miniszter erre azzal kérdezett vissza, hogy ha valakire 16 évesen vonzerőt gyakorol a közmunka, akkor miért is ne menjen el rá. Azt is állította, hogy az iskolát elhagyó 16 évesek nagy részének 18 évesen sem lenne ott esélye.

Balog Zoltán meghallgatásán egyetértett azzal a felvetéssel, hogy fontos a közfoglalkoztatásból a piaci foglalkoztatás irányába terelni a romákat. Megjegyezte ugyanakkor, ezen a téren nem áll olyan rosszul az ország, már csökkenteni kellett a keretszámokat, mert voltak olyan területek, ahol nem találtak embert közfoglalkoztatásra.

A minisztert arról is kérdezték, Lázár Jánosnak van-e igaza, aki szerint közpénz az MVM által a Civil Összefogás Fórumnak adott több mint félmilliárdos támogatás, vagy Aradszki András KDNP-s államtitkárnak, aki szerint nem. Balog nem foglalt állást az ügyben, inkább azt javasolta, ahogy ez a sportszervezeteknél már bevált dolog, „bízzuk ezt a bíróságra”.

Azzal kapcsolatban, hogy a fideszes Répássy Róbert megdicsérte az Emmi emlékezetpolitika terén tett erőfeszítéseit, azt emelte ki Balog: „Magyarországon a tanárok nagy része baloldali érzelmű”, ehhez képest hétezer tanár jelentkezett továbbképzésre 1956 kapcsán, pedig csak ötezer főnek tudtak helyet biztosítani.

A minisztert egyébként megdicsérte egy ellenzéki politikus. Az MSZP-s Teleki László szerint sok munkát végzett a minisztérium például a roma kultúra támogatása terén. Erre azt hozta fel példának, hogy a korábbiakkal ellentétben a száztagú cigányzenekar immár részesül állami támogatásban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.