Gyurcsányné egyből az élre ugrott

Már ha megfordítjuk az adományozók listáját.

Pósa Árpád
2020. 03. 29. 12:04
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Óriási összefogás van kialakulóban Magyarországon. Miközben a járvány otthonukhoz szegezi az embereket, gyakorlatilag százával érkeznek a hírek a különböző adományokról, amelyek a koronavírus elleni küzdelemben segítik az egészségügyet. Sokan pénzt ajánlanak fel, mások viszont közvetlenül visznek termékeikből az orvosoknak, ápolóknak.

Dicséretes, hogy számos politikus is lépett. Hogy a kormányzó pártok parlamenti frakciója fejenként 2 millió forinttal igyekszik segíteni a rendkívüli állapot megoldását, nem csoda. Hogy a Fidesz-KDNP számos önkormányzatban dolgozó frakciója is milliós felajánlást tett, nem csoda. Hogy a szakadék szélén egyensúlyozó MSZP országgyűlési képviselői 1-1, összesen 15 millió forint segítséget ajánlottak fel, nos, ez sem csoda, de akár meglepőként is lehetne értékelni.

A Demagóg Demokratikus Koalíció egyelőre csak szavakban erős. Pedig Gyurcsányné Dobrev Klára már napokkal ezelőtt éles szemmel átlátta a magyar egészségügy felkészületlenségét és párás szemmel vitt adományt a Szent László Kórházba. Kapaszkodjanak meg: 20 darab maszkot. Egy dobozzal. Igaz, ezek nem egyszerű szájmaszkok voltak, hanem úgynevezett légszűrő maszkok. Jó, nem illik elhallgatni, a videón is látszik, hogy müzlit, gyümölcslevet, meg egyebet is vitt kollégái segítségével a demagóg nagyasszony. Egy milliárdos feleséghez ez így dukál. Szerényen, szűkmarkúan, de nagy szívvel…

Apropó videó: Dobrev Kláráné született Gyurcsány Ferenc felesége nem átallotta nagylelkű és a járványt elsöprő tettét élőben közvetíteni a szekta közösségi oldalán. Erre persze nem azért volt szükség, hogy ország-világ láthassa, Klára asszony bizonyos fényviszonyok közepette mennyire hasonlít Czeglédy Csabára. Nem, a lényeg a kormány felelőtlenségének többszöri kétségbeesett, mégis tüzes kinyilvánítása volt.

Mert nincs elegendő szájmaszk, hogy minden magyar állampolgár viselhesse, aki az utcára lép. D. Klárától megszoktuk már, hogy a ritkán hagyja megzavarni magát a valóság által. De ha már betolták az EP alelnöki székébe, kimondott szavai iránt érezhetne némi felelősséget. Vagy esetleg tájékozódhatna, mielőtt aggodalomnak álcázott rémhírekkel traktálja a szektatagokat.

Mert ugyanis az Egészségügyi Világszervezet ajánlása szerint csak azoknak kell szájmaszkot viselni, akik megbetegedtek, illetve akik közvetlenül betegeket ápolnak. Egyéb esetekben, a megfelelő használat és kezelés hiányában, illetve a hamis biztonságérzet nyújtása végett még veszélyes is lehet.

Egyet viszont el kell ismerni Apró Antal unokájának. Üzletileg kiemelkedő hatékonysággal, azaz a lehető legcsekélyebb befektetéssel jutott el a videóig. Hiába, az üzlet, az üzlet. Nem jótékonykodunk csak úgy össze-vissza ész és megtérülés nélkül.

A teljes képhez hozzá tartozik, hogy a neten próbáltunk rákeresni a demagóg társaság és a királyi páros koronás adományozó akcióinak, de okoskodáson, bekiabáláson kívül mást még a gyakran bérmálkozó gyülekezet honlapján sem találtunk.

Ha netán mégis érkezne hír a DK és/vagy D. K. egyéb felajánlásairól, adományairól, cikkünket azonnal frissítjük.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.