Másfél éven át egy fáskamrában tartották fogva az idős nőt

A Siófoki Járási Ügyészség február 15-én kihirdetett vádiratában személyes szabadság korlátozása bűntett vádjával négy év hat hónap letöltendő börtönbüntetést kért arra a párra, akik az eljárás nyomozati szakaszában beszerzett bizonyítékok alapján másfél éven át egy fűtetlen, hat négyzetméteres bódéban tartottak egy 72 éves nőt.

Végh Attila
2021. 02. 16. 11:37
Siófoki Járási Ügyészség
Ebben a kamrában lakott másfél évig a 72 éves nő Forrás: ugyeszseg.hu
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az asszony lakását gyermekük nevére íratták, naponta egyszer adtak enni a nőnek, akinek egy vödör volt a „fürdőszobája”. A bódé ajtaját kívülről rendszeresen rá is zárták az asszonyra, a beteg nőt a szomszédok bejelentése alapján a Siófoki rendőrkapitányság járőrei szabadították ki és vitték orvoshoz.

Villából a bódéba

A siófoki házaspár 2018 nyarán ismerkedett meg a francia állampolgársággal is rendelkező, egyedül élő asszonnyal. Az idős nő bizalmába férkőztek, naponta látogatták, gyermeküket a szeretetéhségben szenvedő, lelki sérült idős nő saját unokájaként kedvelte. Ezért nem is tiltakozott, amikor a páros azzal a javaslattal kereste meg, írassa Siófokhoz közeli ingatlanát a gyermek nevére, cserébe ők gondoskodni fognak róla hátralevő életében. Az ajándékozási szerződés és a földhivatali bejegyzés után már nem voltak ennyire kedvesek az új ismerősök. A házából az asszonyt egy fűtetlen bódéba költöztették, azzal, hogy felújítási munkákat végeznek a lakóépületben, ahol az idős asszony csak útban lenne, és ha elkészülnek a munkával, visszaköltöztetik a ságvári szőlőskertből egykori lakásába.

Ebben a kamrában lakott másfél évig a 72 éves nő
Fotó: Ügyészség.hu

Embertelen körülmények

A magyarul alig beszélő asszony szőlőhegyi bódéjában nem volt fűtés, víz, a fürdőszobát egy vödör jelentette. A rendőrök ebben a csak kívülről zárható kunyhóban találtak rá a segítséget kérő asszonyra, aki akkor már nagyon beteg volt, alig élt. A járőrök jelentése szerint a hat négyzetméteres bódé ablakát berácsozták, a berendezése egy rozoga ágy és egy asztal volt, iszonyatos bűz és kosz között élt a szerencsétlen nő. Az asszony kimenekítése után elvégzett orvosi vizsgálat megállapította, a nő fizikai és pszichikai állapotát is súlyosan károsították életkörülményei.

Az idős nő fizikai és pszichikai állapotát is károsította kiszolgáltatott helyzete
Fotó: Ügyészség.hu

A házaspár a napi egyszeri étkezés mellé olykor bort is adott a szerencsétlen nőnek, hogy az alkohollal tompítsa le életkörülményeit illető panaszkodásait. A férfi és a nő naponta egyszer megjelent a bódénál, ahová ételt, vizet és alkoholt vittek a sértettnek, alkalmanként lehetővé tették, hogy felügyelet mellett sétálhasson a területen. A sértett, mivel helyzetét kilátástalannak ítélte meg, ezért nem próbált megszökni, viszont amikor a vádlottak távol voltak, többször is német és francia nyelven próbált segítséget kérni. A rendőrség már a nő kiszabadítása előtt is kiment egyszer a helyszínre a szomszédok által jelzett segélykiáltások miatt, akkor az idős asszonyt a házaspár még a rendőrök megjelenése előtt bevitte a házba, leitatták, így az nem tudott segítséget kérni a nyomozóktól.

Hatás alatt

A sértett teljesen a pár hatása alá került, semmilyen más kapcsolata nem volt és nincs ma sem senkivel. Az orvos szakértők szerint az idős nőnek olyan súlyosan sérült a lelki egészsége, hogy nem képes reálisan felmérni a helyzetét, idős koránál fogva nem is volt képes belátni, hogy a pár átverte és kihasználta őt. A Magyar Nemzet információi szerint a siófoki önkormányzat eseti gondnokot jelölt ki a sértett életét felügyelendő. Az idős hölgy szociális ellátásban részesül, de a párral való kapcsolattartást a sértett kérésére nem tiltotta meg a hatóság. Ha a bíróság helyt ad az ügyészség vádiratában kért börtönbüntetések kiszabásának, akkor a pár férfitagjának le kell töltenie a jelenleg még felfüggesztés hatálya alatt álló, korábban lopás és kényszerítés miatt kiszabott három év nyolc hónapnyi szabadságvesztést is.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.