Visszatért a cserekereskedelem

Élelmiszerrel és háztartási tárgyakkal fizethetik ki a számlát egy firenzei étterem vendégei, a gazdasági válságban terjed a cserebere.

WA
2012. 09. 11. 8:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sajtot, gyümölcsöt, zöldséget várnak eurók helyett a L'e Maiala! nevű vendéglő tulajdonosai. A vendégek dísztárggyal és maguk készítette kreációkkal is fizethetnek. A helyfoglaláskor egyeztetik, mivel kívánják rendezni a számlát. A legszebb fizetési eszközöket ki is állítják az étteremben. Nagy az érdeklődés, már hetekre előre lefoglalták az asztalokat – nyilatkozta az olasz sajtónak a szeptember végén nyíló hely tulajdonosa.

Az adok-veszek lett a jelszó az észak-olasz Bolzanóban nyílt használt tárgyak boltjában is. A vásárlók elhozzák az üzletbe mindazt, amitől meg akarnak válni, és tárgyaikat másra cserélik. Egyszerre legfeljebb öt tárgyat cserélhetnek. „Fizetni nem kell, aki akar, jelképes összeget adományozhat az üzlet fenntartására” – mondta az üzletvezető. Hozzátette, hogy leginkább ruhaneműt, könyveket és bútort cserélnek, de nagy a forgalma a bizsuknak, háztartási eszközöknek, játékoknak is.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.