Czomba: Célzott segítség kell a munkaerőpiacon

Célzottan kell javítani a munkaerőpiacon azoknak a csoportoknak a foglalkoztatását, amelyek körében különösen nagy a munkanélküliség – hangsúlyozta Czomba Sándor.

PR
2012. 11. 21. 22:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ilyen csoportok például a tartósan munkanélküliek, az alacsony képzettséggel rendelkezők és a fiatal munkanélküliek – emelte ki a bécsi magyar nagykövetségen a gazdasági szakemberekből és vállalkozókból álló hallgatóság előtt. Rámutatott, hogy jelentős különbségek vannak az ország területén belül: míg Győr-Moson-Sopron megyében 4-5 százalék a munkanélküliség, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 19,5. Úgy kell javítani a foglalkoztatást, hogy ez a hatalmas egyenlőtlenség csökkenjen, de ne a jobb adat romlásával – húzta alá. A pályakezdők jobb elhelyezkedési lehetőségeit célozza többek között a szakiskolai oktatás gyakorlatközpontú átalakítása és az Első Munkahely Garancia program, amelynek keretében 6800-an találtak állást eddig, jelentette ki.

Uniós forrásból két újabb foglakoztatási program indul pályakezdő fiatalok részére. A gyakornoki program keretében mikro-, kis- és középvállalkozások kaphatnak kilenc hónapon keresztül teljes vagy részleges bér- és járuléktámogatást, ha gyakornokot vesznek fel.

Ahogy az Európai Unió országaiban, Magyarországon is gond a fiatalok nagy munkanélkülisége. A kormány emiatt az elmúlt hónapokban több olyan lépést tett, ami kifejezetten a pályakezdő fiatalok munkához jutását segíti – közölte még októberben Czomba Sándor.

Az alacsony képzettséggel rendelkezőket viszonylag rövid idő alatt és nagy számban a mezőgazdaság és az építőipar tudja felszívni – mutatott rá. Az utóbbi szektorral kapcsolatban megemlítette, hogy az elmúlt három és fél év alatt katasztrofális mértékben, 30 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma. Mint mondta, ez a szektor a 2014-ben kezdődő európai uniós költségvetési tervezési időszakban hangsúlyosan szerepel majd a gazdaságélénkítési tervekben. Az államtitkár egyúttal kiemelte azt is, hogy gazdasági növekedés nélkül tartósan nem lehet érdemben növelni a foglalkoztatást.

Egymilliós cél

Nagyon fontos célkitűzés az egymillió új munkahely megteremtése, ha nem sikerül, Magyarország nem tudja behozni lemaradását – jelentette ki Czomba a hallgatóság soraiból érkezett kérdésre felelve. Felidézte: a kormány célul tűzte ki, hogy 2020-ra egymillió új adózó munkahely jöjjön létre Magyarországon. Ez nagyon nehéz feladat, és a teljesüléséhez elengedhetetlenül szükséges a kedvezőtlen demográfiai folyamatok visszafordítása, a kormány ennek érdekében a családokra helyezi a hangsúlyt – mondta.

Úgy vélekedett, munkavállalói szempontból jogos igény, hogy javuljon a bérek versenyképessége. A magyar minimálbér a hat legalacsonyabb között van az EU-ban. Ugyanakkor ha a gazdaság tűrőképessége nem bírja el a minimálbér, illetve a bérek növekedését, akkor nem szabad túlfeszíteni a húrt, mert annak súlyos foglalkoztatási hatásai lennének – mondta az államtitkár. „Nem lehet azt megtenni, hogy hitelből éljünk jól” – fogalmazott. Hozzátette: bízik benne, hogy a kormány eddig megtett lépései javítanak Magyarország helyzetén.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.