Decemberben jön az új babakötvény

Az éves átlagos inflációhoz képest háromszázalékos kamatprémiumot fizet az új babakötvény.

KG
2013. 10. 21. 14:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kötvény első sorozatát 2013. december 2-án bocsátják ki, ennek első kamatfizetési napja 2014. február 1. A 3 százalékos kamatprémium a kamatmegállapítás évét megelőző naptári évre vonatkozóan a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közzétett éves átlagos fogyasztói árindexhez adódik hozzá.

A babakötvény első sorozata a 2014. január 31-ig született, a Magyar Államkincstárnál Start-számlával rendelkező gyermek javára vásárolható. Az ez idő után született gyermekek számára a saját születési évjáratú kötvény vásárolható.

A vezérigazgató-helyettes kifejtette, hogy a 2012. év elején meghirdetett lakossági állampapír-értékesítési program hatására a  lakosság kezében lévő állampapír-állomány azóta több mint duplájára nőtt, az államadósságon belüli részaránya pedig 3,5 százalékról 7 százalékra emelkedett. Az idén szeptember végén 1567 milliárd forint volt a kifejezetten a lakosság számára értékesített állampapírok állománya.

Az adósságkezelés szempontjából ugyanakkor gondot jelent, hogy a lakosság kezében lévő állampapírok átlagos hátralévő futamideje rövid, 1,02 év. Ez abból adódik, hogy a lakossági befektetők leginkább az egyéves és féléves futamidejű kincstárjegyeket vásárolják, az ÁKK viszont növelni szeretné ezt a futamidőt. Borbély László András hozzátette, hogy a teljes forint állampapír állományt tekintve az átlagos hátralévő futamidő 3,4 év, míg a devizakötvényeknél 5,6 év.

A vezérigazgató-helyettes elmondta azt is, hogy a Kincstárnál vezetett Start-számlák átlagos állománya jelenleg 47 800 forint, ebből 42 500 forint az állami befizetés, ehhez a szülők nem sokat tettek hozzá. Ezen is változtatni szeretne az ÁKK, egyebek közt a babakötvényt népszerűsítő kampánnyal, továbbá az értékesítési pontok növelésével.

A szülőknek továbbra is meg kell nyitniuk a Start-számlát a gyermekük számára annak érdekében, hogy a babakötvényt megvásárolhassák. Ha ezt nem teszik meg, akkor a kincstári letéti számlán marad a minden gyermeknek járó 42 500 forint, ez azonban csak az infláció mértékével kamatozik. A babakötvényre járó kamatprémiummal az ÁKK a Start-számla megnyitására szeretné ösztönözni a szülőket.

A babakötvény névértéke 1 forint, vagyis bármekkora összegben vásárolható, amennyiben a szülő is kíván előtakarékoskodni gyermeke számára. A Start-számlára érkező befizetések után továbbra is megmarad a 10 százalékos, évente maximum 6000 forintos állami hozzájárulás. A babakötvény éves kamatát a számlán jóváírják, és automatikusan újra befektetésre kerül. Ehhez mindössze a szülő egyszeri nyilatkozatára van szükség.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.