Lemondott a Volkswagen vezérigazgatója

Martin Winterkorn azután döntött így, hogy kiderült: a konszern áthágta az emissziós szabályokat.

MNO
2015. 09. 23. 16:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Délután ült össze a cég vezetése, hogy döntsenek a vezérigazgató sorsáról. Erre végül nem került sor, mivel Martin Winterkorn magától lemondott – írja a BBC. A volt vezérigazgató közleményében azt hangsúlyozta, hogy sokkolják az elmúlt nap eseményei.

Ismert, az Egyesült Államok Környezetvédelmi Hivatala (EPA) pénteken azzal vádolta meg a legnagyobb európai autógyártó vállalatot, hogy olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű járművébe, amelynek segítségével kijátszhatók a károsanyag-kibocsátásra vonatkozó amerikai előírások. Az amerikai tisztalevegő-törvény értelmében a rendelkezéseket megsértő gyártó gépkocsinként akár 37 500 dollár büntetéssel is sújtható, így a Volkswagenre kiszabható bírság elméletileg elérheti a 18 milliárd dollárt. A Volkswagen amerikai eladásainak mintegy ötödét teszik ki a dízelüzemű járművek.

A cseh közlekedési minisztérium is vizsgálatot indított az autógyárral együtt annak kiderítésére, hány, a csoporthoz tartozó márkájú autó lehet érintett Csehországban a károsanyag-kibocsátási botrányban.

„Ha kiderül, hogy a botrány az Olaszországban értékesített VW-járműveket is érinti, leállítjuk az árusításukat” – nyilatkozta szerdán Gian Luca Galletti olasz környezetvédelmi miniszter. Elmondta, hogy a kormány a VW olaszországi igazgatóságától, valamint az Európai Környezetvédelmi Hivataltól (EEA) is azonnali választ vár arra a kérdésre, hogy az Olaszországban forgalomban levő VW-járművekben is alkalmazták-e a károsanyag-kibocsátási értékek manipulációjára szolgáló szoftvert.

Ségolene Royal francia környezetvédelmi miniszter szerdán elítélte „az állam és az adófizetők meglopását”. Hozzátette, hogy mivel a környezetszennyezés kérdése a közegészségügy jelentős problémája, egy ilyen típusú csalás különösen súlyos.

Pénteken kiderül, ki lesz az utód

További fejek hullhatnak azután, hogy szerdán lemondott a Volkswagen-csoport vezérigazgatója – ez derül ki a német autóipari konszern szűk legfelső vezetésének szerda este kiadott közleményéből. Eközben máris megkezdődött a találgatás, hogy ki ül Martin Winterkorn székébe.

A VW igazgatótanácsa elnökségének, a konszern legfelsőbb vezetőiből és a nagyrészvényesek képviselőiből álló öt tagú grémiuma közleményben tudatta, hogy péntekig javaslatot tesznek a vállalatvezetés új összetételére. A közlemény szerint „további személyi változások várhatóak a következő napokban”.

A cég felügyelőbizottsága pénteken tárgyal Martin Winterkorn utódjáról. Ezzel kapcsolatban máris több találgatás látott napvilágot. A Tagesspiegel című német lap úgy tudja, hogy Matthias Müller, a Porsche AG vezérigazgatója a befutó. A Reutersnek nyilatkozó két forrás is Müllert nevezte a legvalószínűbb utódnak. (MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.