Hitelezői választmányt hívtak össze mára egy beruházás alvállalkozói, mert nem kapták meg a nekik járó pénzt. Az ügyben rendőrségi feljelentés is született, melyet a Schnaider Polymetall Kft. tett a felszámolás alatt lévő, szolnoki kötődésű O-Nádor Építőipari, Vállalkozási és Kereskedelmi Kft. ellen. A feljelentő 2014 augusztusában kötött vállalkozási szerződést az O-Nádor Kft.-vel – mint generálkivitelezővel –, a vállalt munkát elvégezte, az O-Nádor azonban a vállalkozói díj egy részét nem fizette meg. A Schnaider Polymetall Kft. egy olyan beruházásban dolgozott alvállalkozóként, amellyel a kormány egyik stratégiai partnere, a francia tulajdonú autóipari beszállító csoport, a Le Bélier SA magyarországi vállalata, a Le Bélier Zrt. bízta meg az
O-Nádor Kft.-t generálkivitelezőként. Konkrétan egy hatezer négyzetméteres üzemcsarnokot kellett felépíteniük Ajkán. Beruházásaira a Le Bélier Zrt. többször is állami támogatást kapott.
Úgy tudjuk, a Le Bélier a generálkivitelezőnek rendben fizetett, vagyis a kifizetési lánc az O-Nádor Kft.-nél szakadt meg. Ennek fényében különös jelentősége van annak a könyvvizsgálói jelentésnek, amely szerint a partnereit cserbenhagyó O-Nádor Kft. 156 ezer, akkori árfolyamon átszámítva csaknem 5 milliárd forint értékű részvény vásárlásáról kötött szerződést a Stroi Marketing & Consulting Limited tőzsdén nem jegyzett hongkongi társasággal a cég részvényeire. Vagyis pénze éppen lett volna rá, hogy kifizesse az alvállalkozóját.
Az O-Nádor Kft. 2014-ben a hongkongi cég részvényei egy részének ellenértékét, 637 millió forintot fizetett ki pénztárából. Az adásvételi szerződés alapján a ténylegesen kifizetett részvények értékének megfelelő tulajdoni hányad birtokosa lehet az O-Nádor Kft. az interneten bárki által olvasható hongkongi cégregiszter alapján ma is működőnek tekinthető, 2014. szeptember 26-án alapított hongkongi cégben. Az O-Nádor Kft. továbbá – ugyancsak 2014-ben – tartós kölcsönt adott kapcsolt vállalkozásoknak, 65,25 millió forint értékben.
















