Kizárták a sajtót a Palóc Nagyker tárgyalásáról

Éppen zajlik a korábbi CBA-partner csődegyezségi tárgyalása.

Horváth Attila
2016. 11. 16. 13:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Úgy tűnik, megkezdődik a Palóc Nagyker felszámolása: délelőtt indult a salgótarjáni sportcsarnokban a csődegyezségi tárgyalás, a cég több száz hitelezője jelent meg az eseményen. A Magyar Nemzet munkatársai is szerettek volna részt venni az egyeztetésen, korábban több hitelező és a dolgozókat képviselő szakszervezet is arról tájékoztatott bennünket, nyilvános tárgyalásról van szó. Két biztonsági őr azonban utunkat állta, elmondták, a Palóc Nagyker adta utasításba, hogy ne engedjenek be újságírókat. Csak egy regisztrációs lap kitöltésével – amelyen előre kinyomtatva szerepelt a cégek neve – léphettek be a hitelezők a sportcsarnok termébe.

„Nekünk 4 millió forinttal tartoznak, úgy tudom, ennek 10 százalékát fogják felajánlani, én az 50-et is kevesellném. Azt is hallottam, hogy most csak 3 százalékot fizetnek majd ki, a maradék 7-et akkor, ha kinyithatnak húsz üzletet. Ez esetben két éven belül rendezik ezt az összeget. Ezt az ajánlatot természetesen nem fogadnám el” – mondta lapunknak egy hitelező a folyosón. Egy másik cégvezető 40 százalékról tudott, de szerinte az is nevetségesen kevés.

Más forrásból is hallottuk, annak ellenére, hogy közel száz üzletét bezárta, és 1300 dolgozójának, a hitelezőknek és a beszállítóknak is tartozik, a cég újra akar nyitni körülbelül 20 boltot.

A CBA korábbi franchise-partnere, a salgótarjáni központú társaság több száz hitelezőnek tartozik, leginkább pénzintézeteknek, beszállítóknak és magánszemélyeknek, lapunk úgy tudja, ezek az összegek együttesen meghaladják az 5 milliárd forintot. A mai csődegyezségi tárgyalást a Balassagyarmati Törvényszék rendelte el, a vagyonfelügyelő szerepét pedig a Pro Bonum Gazdaságszervező Kft. tölti be. Hogy mi lesz azokkal a dolgozókkal, akiknek a cég hónapok óta tartozik a fizetésével, egyelőre nem lehet tudni. Amint véget ér a tárgyalás, a hitelezők és a szakszervezet információ alapján számolunk be az eseményekről, a Palóc Nagyker még egyetlen megkeresésünkre sem reagált.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.