Ahogy megjósolta a sajtó, a Rogán-körre írták a nok-törvényt

A jegybank a nemzeti otthonteremtési közösség megbízható szervezőjeként ismerte el a kabinetminiszterhez közel álló céget.

MN
2017. 04. 18. 19:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az a cég kezdheti a lakáslottót, amelyikre Rogán írta a törvényt – állítja az Index. A Magyar Nemzeti Bank ugyanis egy frissen kiadott határozatban a nemzeti otthonteremtési közösség (nok) megbízható szervezőjeként ismerte el a Central Nok Szervező Zrt.-t. A sajtóban csak nemzeti lakáslottónak nevezett program lényege, hogy azok, akik új lakások vásárlását tervezők, otthonteremtési csoportokba tömörülhetnek. A tagok aztán 10-15 évig összedobják a pénzüket, hogy abból lakásokat tudjon vásárolni. A papírforma szerint Rogán Antal kabinetminiszter azzal indokolta az általa benyújtott törvénytervezetet, hogy a családi otthonteremtési program, a csok mellett másik állami kezdeményezés is felpörgesse a hazai ingatlanpiacot. Ahogyan azonban arra az Index is felhívja a figyelmet,

a konstrukciót két cégre írták, a törvényben megszabott feltételeknek ugyanis csak a Carion nevű, fogyasztói csoportokat szervező cég és a Poligrupo nevű cég felel meg. Mindkettő egy bizonyos Nyéki Zoltánhoz köthető.

Ezt igazolja az MNB most közzétett új határozata. Az első engedélyt ugyanis annak a Central NOK Szervező Zrt. nevű cégnek adta ki, amely a Poligrupo Hungária Fogyasztói Csoport Szervező Zrt. új neve. Az Index szerint a cég a Poligrupo Holding tulajdonában van, 2017 januárig pedig a Carion Zrt. volt a tulajdonosa. A cég székhelye is ugyanott van, mint a Carioné. Ez a cég kapott most engedélyt az MNB-től arra, hogy 100 millió forintos alaptőkével, megbízható szervezőként elkezdje toborozni a nok-tagokat. Március végén írtuk meg egyébként, hogy a Carion Zrt. Bécsi úti székházának földszinti ablakait üzleti terveket, prezentációkat tartalmazó nagy papírlapokkal plakátolták ki.

A konkrét érdekkörre írt törvényjavaslatról lapunk is több cikket írt. A tavaly március 17-én elfogadott törvényről például megírtuk, az otthonteremtési csoportokban elhelyezett pénzért senki nem vállal garanciát. Nem csak a betétbiztosítás hiánya miatt intik óva a szakértők a konstrukciót. A licitálási rendszer kidolgozatlansága, valamint az emberek ezreit becsapó – ezért betiltott – fogyasztói csoportokhoz való hasonlatossága miatt sincs biztonságban az ott elhelyezett pénz.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.