Újra elindítja szolgáltatását hazánkban a FlixBus – közölte lapunkkal a nemzetközi expresszbuszos cég. A zöld festésű járművekre holnaptól, azaz június 11-től lehet helyet foglalni. A FlixBus először Budapest és Bécs között közlekedő járatát indítja újra, eleinte mindkét fővárosból naponta 4-4 távolsági busz indul majd, egyes összeköttetések Győrt és a bécsi repülőteret is érintik. Mivel a szolgáltató folyamatosan, egyre több országban állítja vissza hálózatát, Bécsből egy átszállással további városok is elérhetők. A jegyek már foglalhatók online.
– Közel három hónapos mozdulatlanság után nagyon örülünk, hogy ismét útra kelhetünk – mondta el Arany László regionális ügyvezető igazgató. – Csapatunk az elmúlt időszakot többek közt arra használta, hogy új higiéniai irányelveket alakítson ki, amik lehetővé teszik az utazók számára, hogy biztonságosan közlekedjenek távolsági busszal a jelenlegi helyzetben is. A szájat és orrot takaró maszk viselése a felszállástól kezdve az utazás teljes időtartamán keresztül egészen a leszállásig kötelező. A távolsági buszokat alaposan fertőtlenítik minden utazás után. A fel- és leszállás csak a hátsó ajtón keresztül lehetséges. Az utasok az érintésmentes jegyellenőrzést követően felszálláskor fertőtleníteni tudják a kezüket a buszon elhelyezett szer használatával. A megállókban várakozókat arra kéri a vállalat, hogy tartsák az általánosan elvárt, legalább másfél méteres távolságot egymástól.
Egyes országokban, ahol a FlixBus belföldi összeköttetéseket is kínál, már korábban elindultak a buszok, a következő hetekben pedig egyre több nemzetközi járat is elérhetővé válik. A cég arra kéri a határokon keresztül utazó ügyfeleket, hogy indulás előtt minden esetben ellenőrizzék az utazás során érintett országok beutazási feltételeit. Magyarország mellett például Németországban, Ausztriában, Portugáliában, Lengyelországban, Horvátországban, Csehországban, Szlovákiában, Olaszországban, Svédországban és Dániában is újra elérhető a FlixBus szolgáltatása.