Több nyugodt év után 2020-ban ismét megjelent a madárinfluenza-betegség Magyarországon. A járványt – gyors és határozott intézkedésekkel – sikerült megállítani. A járványvédelmi szabályokat betartó, felelősen gazdálkodó tulajdonosoknak állami kártalanítás jár, amelyek több mint nyolcvan százalékát, azaz csaknem 9,5 milliárd forintot már kifizetett a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal – foglalta össze az Agrofórum szakportál.

Fotó: Havran Zoltán
Felidézte, hogy a március végén indult járvány Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád megyét érintette. A három megyében mintegy négyszáz állattartótelepen csaknem 4,8 millió állatot kellett ártalmatlanítani a betegség megfékezése és a terjedésének megelőzése érdekében. Nem hagyta az út szélén a gazdákat az állam: azok a tulajdonosok, akikkel szemben nem állt fenn kártalanítást kizáró ok, a megsemmisített állataikért, eszközeikért, ragályhordozó anyagaikért, tárgyaikért százszázalékos kártalanításban részesülnek.

Fotó: MTI
A védekezés során, a felszámolásokkal egyidejűleg, a járási hivatalok szakemberei a becslési, kártalanítási eljárásokat is folyamatosan végezték, így azok mostanra befejeződtek. A határozatok alapján a Nébih – a jogerőre emelkedéstől számított hatvan napon belül – intézkedik a kártalanítások kifizetéséről a tulajdonosoknak.
A portál kiemeli: a kártalanítások teljesítését a hivatal kiemelt feladatként kezeli, s miközben a támogatási kérelmek több mint nyolcvan százalékát már feldolgozták, csaknem felére csökkentették a jog szerinti ügyintézési időt.