Eddig mintegy 101 ezer diplomát állítottak ki a felsőoktatási intézmények a kormánydöntésnek köszönhetően – mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára. Jelezte: Azt szeretnénk, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek, és ennek a célnak az elérésében a koronavírus-járvány sem jelenthet akadályt. Ezért a gazdaságvédelmi akcióterv egyik intézkedéseként, kiadhatók lettek a nyelvvizsga hiánya miatt eddig beragadt diplomák.
– Azok a fiatalok, akik a záróvizsgát már letették, rendelkeznek a megfelelő szakmai ismeretekkel, így hatékonyan részt tudnak venni a gazdaság további erősítésében, ami egyúttal az ő karrierjük építését is segítheti – magyarázta Schanda Tamás.
A kormány döntése szerint, akik 2020. augusztus 31-ig záróvizsgát tettek vagy tesznek, nyelvvizsga nélkül is megkaphatják diplomájukat. A rendelkezés a doktori képzések kivételével minden képzési formára, a korábbi főiskolai és egyetemi képzésekre, az alapképzésekre, mesterképzésekre, osztatlan képzésekre és a felsőoktatási szakképzésekre is vonatkozik, a finanszírozási formától (ösztöndíjas vagy önköltséges) függetlenül. A lehetőséggel azok is élhetnek, akiknek akár több nyelvvizsgát, felsőfokú vagy szakmai nyelvvizsgát kellett volna tenniük a diplomaszerzéshez – ismertette a minisztérium közleménye.
A kötelezettség elengedésének köszönhetően mostanáig több mint százezer diplomát állítottak ki, 81 ezret már át is vettek az érintettek. A dokumentumok postai úton hivatalos iratként is kiadhatók. Egyes esetekben – különösen a régebben záróvizsgázottaknál – az oklevél kiállításához adategyeztetésre lehet szükség.
Folyamatosan nő az átvett oklevelek száma, egy hónapja írtuk meg, hogy június végéig több mint 76 ezer olyan diplomát állítottak ki a felsőoktatási intézmények, amelyeket nyelvvizsga nélkül vehetnek át a végzett hallgatók.